rim
im

Kiss Ferenc - Levelek Uszty-Ilimszkből

megjelenés dátuma: 2011-12-25 » szerző: Tóth József
Aki sokat olvas, az még többet szeretne. Akár leveleket is, hiszen kevés személyesebb műfaj létezik mint a napló és a levelezés műfaja. Ismerünk ilyet a hazai- és a világirodalomból egyaránt szép számmal, szeretjük őket. A szűk körnek íródott levelekre még inkább kíváncsiak vagyunk, mert az olvasó ember leselkedő típus. Szeret belelátni más gondolataiba, szeret visszaigazolást kapni a saját tetteire és gondolataira. Esetleg titkokat is szívesen felfedez más írásaiban. A most publikált dokumentum számtalan ilyen titkot oszt meg velünk. Jóllehet több mint harmincéves történetet mesél el, mégis kontextusban érzi magát az olvasó. Levelein keresztül, naplószerűen mutatja be a kort, amelyről népszerűsége ellenére is oly keveset tudunk.
Üljünk be egy kicsit elképzelt időgépünkbe (ezt is sokan megtették már az irodalomban), és menjünk vissza 1976-ba, a kommunizmus felé száguldó országunk sajátos viszonyai közé. 300 vállakozó szellemű fiatal a jobb élet reményében, esetleg kalandvágyból vagy más okok miatt vállalja, hogy 2 évre a Szovjetunióba utazik építőmunkásként, gigantikus méretű papíripari kombinátot építeni. Teszi mindezt bátran, nagy lendülettel, annak ellenére, hogy a helyszín a nagy orosz tajga, a szibériai Uszty-Ilimszk. A felkészítésen elhangzott információk köszönő viszonyban sincsenek a kinti állapotokkal, és ebből a csapat számára több kaland adódik, mint amit Indiana Jones, Thomas A. Anderson és James Bond együttesen megélt. Mégsem csak gondokról olvashatunk, ugyanis a szerző diszkréten ismeretterjeszt, humorosan szórakoztat, és megismertet minket a beteg rendszer politikai- és gazdasági viszonyaival.

Kiss Ferenc a levelek szerzője, írásait eredetileg a családjának írta. Kapcsolattartás volt ez, nem több, mégpedig a kor viszonyai szerint kockázatos és igen bizonytalan módja a családdal való kapcsolattartásnak. Tulajdonképpen nem volt más kommunikációs lehetőség, és ennek tudatában a leveleket és a csomagokat az orwelli minta szerint működő éber hatóságok rendszeresen felbontották és ellenőrizték. A levelek olvasása közben érezhető hogy a szerző (érzésem szerint néha már-már naívan és vakmerően), végtelenül őszintén és hitelesen ír a napi történésekről, vágyairól, és a sok-sok problémáról, amely a betegen is működő "már majdnem kommunista" rendszerben naponta termelődött. Sokszor ő sem érti, hogy mitől működik a rendszer és mitől megy a szekér előre. Egyfajta korrajz ez, amely ma már szinte történelmi távlatból képes megmutatni az egykori bajok forrását és a sok küzdelmet, amelynek akkor sem volt igazán nagy sajtója, és ma sem foglalkoznak sokan annak a néhány száz embernek a történetével, aki egykor Uszty-Ilimszkben (olykor -50 fokban is) építette a szocializmust.

Mióta az internet széles körben hozáférhető, egymásra talált az egykori munkatársak maroknyi csoportja, saját weboldalt üzemeltetnek és az index fórumában napi rendszerességgel kommunikálnak egymással az egykori és a napi történésekről. Kívülállóként is látom, hogy a társaság nagyon összetartó, és tudom hogy rendszeresen találkoznak is egymással. Úgy tűnik derekasan helyt álltak a brezsnyevi halnapoktól bűzlő Szovjetunióban is, és mintaszerűen kezelik az emberi kapcsolatokat a mai iwiw-es, facebook-os világban is. Dokumentarista szemlélettel gyűjtik az egykori fotókat, írásokat és egyéb emlékeket, amelyek segítségével az utánuk jövő generációk is megismerhetik a múltat. Próbáljuk hát mi is megismerni, ezúttal Kiss Ferenc lenyűgöző levelein keresztül.

A könyvet illusztráló, a szerző gyűjtéséből készült fotógaléria itt tekinthető meg.
A könyv a lenti linkre kattintva tölthető PDF formátumban.

Könyv letöltése...