megjelenés dátuma: 2005-11-24 » szerző: Kresz Albert

Az Ifjúsági Magazin 1968 októberi számában jelent meg a Meséld el Zsó, hogy merre jártunk! című anyag egy drúzsa táborról. És Zsó elmesélte azt, amit vártak tőle. Ami kimaradt a riportból (többek között) az az én fagylalt történetem.

A drúzsba tábor lakói Moldáviában, Kisinyovban üzemet látogatott. Üzem? Kis kóceráj, ktsz nagyságú igen gyenge felszereltséggel. A látogatást tetézte egy divatbemutató, ahol ismerkedtünk a gyár termékeivel, tanuló és munkaruhákkal. Siralmas látvány volt. Délután 14-15 órakor kulturális program. Az énekesek, a táncosok és a Rajkó zenekar legszívesebben lemondott volna a fellépésről. Reggel óta úton voltunk. Éhségünket, fáradtságunkat fokozta a hőség. A szabadtéri színpadtól nem messze felfedezetem egy fagylaltost. És vettem egy tölcsérrel. Szomjúságomat és éhségemet csillapítottam az alkalmi nyalánksággal.

Nyugodtan nyalom a fagylaltom, amikor odajött hozzám az alkalmi kiszes sajtófelelős és munkára buzdított. "Bercikém fotózzál!" A helyzet magaslatán lévő fontos ember röptében felvilágosított az esemény jelentőségéről: "Ez nagy nap a népek barátságában, ezt meg kell örökítened". Nem tudta, hogy ezen én már túl vagyok. Bezzeg a szolgalelkű pallér hallotta volna azt, amikor az egyik barátunk bement a trafikba és kért egy doboz cigarettát. A trafikos cigi kíséretével jó magyarsággal mondta: "Kúrva magyarok menjetek haza!" Ezért tényleg érdemes volt egy fél napot zötykölődni étlen szomjan. Ez a kis intermezzo azonnal megvilágította elménket a küldetésünk jelentőségéről.

Elmélkedésem közben a "főnök" meg arra várt, hogy mikor indulok fotózni. Mondtam neki, hogy a fagylalttal nem tudok fényképezni, ezért megkértem, hogy ugyan már ragadja meg, amíg én dolgozom. Igen meleg volt, igen keményen sütött a nap. Én meg eltűntem a színfalak nyújtotta árnyékban. Ez kiváló búvóhely volt, innen jól lehetett kukkolni a fagylaltom halmazállapotának változását. Az édes lé először patakként, majd egyre erősödő folyamként tette meg az útját a karján, majd az ingujjában talált menedéket. Nem győzte törülni zsebkendőjével a ragadós lét, én meg csak vártam. Amikor fagylaltom romhalmazzá vált, rohanó léptekkel mentem tartójához. Szó nélkül átadta a hűségesen őrzött, a már fagylaltra sem emlékeztető ragacsot. Bevált a nevelő szándékú pedagógiai módszerem! Soha többé nem küldött fotózni. Rám bízta!