megjelenés dátuma: 2005-11-24 » szerző: Dozvald János

- Mariann, az IM kezdeteit illetően a te történeted valamelyest megelőzi az első főszerkesztőét, Gaál Ferencét.
- Igen, legalábbis abban az értelemben, hogy az Ifjúsági Magazin bölcsője tulajdonképpen a Tábortűz című gyereklap, ahol én a hatvanas évek elején Vadász Gyurival, a Magazin első tördelő szerkesztőjével együtt dolgoztam. Amikor Kun Anna, a Tábortűz szerkesztője 1961-ben távozott, Gaál Ferenc került a helyébe. Feri melós gyerek, íratlan lap volt, amikor megismertem, nagyon fiatalon került a sajtó közelébe. Én hazudtam öregebbnek, hogy felvegyék a Pártba. Először a DISz bizottság első titkárának volt a személyi titkára, aztán mindenféle lapoknál dolgozott. Amikor átvette a Tábortűz írányítását, a szerkesztőségben mindenki összehúzta magát, ő pedig azt mondta: Gyerekek, én nem bántok senkit, azt szeretném, ha jókedvűen csinálnánk ezt a lapot. És így is lett. Feri nagyon értett a gyerekek nyelvén. Tudta, mi az, aminek a srác örül, még ha tudja is, hogy ez nevelés, mert ugyanakkor nem azt érzi, hogy kioktatják, fegyelmezik, iskolába küldik, szóval Feri jó pedagógus volt, ezt kell mondani.

- Ez még csak a Tábortűz. Miért, s hogyan jött létre az IM?
- Azidőben volt két szomszéd-vár: A Pajtás, ami a Népszabadságnak volt egyféle halálosan unalmas gyerek változata, mákszemnyi érdekesség nélkül, fekete-fehér oldalakkal, még kísérő szín se, és volt a Tábortűz, egy ártatlan dolog, nem tartottak tőle. Idővel azonban a Pajtás szerkesztője Rakó Jóska lett, aki vágyakozó szívvel nézte, hogy ez a Tábortűz nemcsak nagyobb alakú, hanem még kísérő színe is van és mélynyomású. Feri mindig jópofa dolgokat talált ki, a Tábortűzben voltak már képregények. Zórád Ernő rajzolta meg például Kastner: Emil és a detektívek című ifjúsági regényét, és olyan színvonalon, ahogy az Zórád Ernőhöz illik. Igen, a Tábortűz Feri előiskolája volt, hogy miképp lehet olyan újságot csinálni, amire a gyerekek azt mondják, meg akarom venni. Rakó Jóskának nagyon jó felsőbb kapcsolatai voltak, és a Pajtás volt az ún. központi lap. Rakó addig ügyeskedett, míg sikerült neki létrehozni egy majdnem azonos formájú, és majdnem azonos színű újságot, amin az állt: Pajtás, az Úttörő Szövetség központi lapja. És egyszer csak 65 derekán eljutottunk oda, hogy a Tábortűz nyári száma még elkészült, de már nem jelenhetett meg. Még kinyomták, borítóján egy arab férfival, amint a VIT-et ünnepli, ami Kairóban lett volna, de nem lett. Sem VIT nem lett, sem újság. Azt mondták, lehetetlen dolog, hogy egy ifjúsági szövetség gyerek részlegének, ennek a kevésbé dajkált társaságnak két újságja is legyen. Mit kell csinálni? Az egyiket meg kell szüntetni, természetesen a Tábortüzet, így lesz a Rakó Jóskából színes lap főszerkesztő.

- Ti meg mehettetek, ki merre lát?
- Érdekes módon a szerkesztőség maradt, Ferivel együtt. Ez kézenfekvő volt, hiszen, ha van gyereklap, számos felnőtt újság, a fiatalok középső korosztályának meg egy lapja sincs, akkor nem kellene azoknak is lapot csinálni? Az ipari tanulóknak, meg a középiskolásoknak. De hogy lesz ebből valami? 65 nyarán, sok héten át hosszú csend volt. Feri, szegény, rettenetesen törte a fejét, hogy mit s hogyan, aztán rájött, hogy fel van ez már fedezve, csak csinálni kell. És készültek a ragasztott forgatókönyvek, egyik a másik után. Vadász Gyuri volt a tördelő, én voltam az olvasószerkesztő. Vadász Gyuri tűnődőtt kicsit: "Valami eredetit akartok" - s egyszerűen levágta a Tábortűz tetejét. Úgy hívta mindenki, hogy ortopéd. Feri mondta: Isteni, ez jó, kilóg a többi közül! A narancsot is Vadász találta ki. Na és a groteszk betűt választotta alapnak, ami akkor igen újszerű dolog volt. És mindennek kitalálta a fazonját. Hogy ilyesmire mit adott...! Két hasáb egyforma hosszú legyen, ha fattyú-sor van, nem mész haza, míg ki nem húzod. Neki fontos volt, hogy az újság képe szép legyen. Vadász szörnyen csöndes fiú volt, tele jó ötletekkel, én igazán imádtam. Ízlést, stílust számos más újság tőle, az IM-től lopkodott. Na, eltelt egy-két hónap. Feri óvatos volt, nyolcvanhat változat készült, de egyszer aztán telefonált Szabó Jánosnak: "Kérlek, gyere át, és nézd meg ezt a lapot!" Hogy fönt mit gondolnak, azt Te nem tudhattad meg, de végül is jóváhagyták. Megjelent az első szám. Ebben az újságban semmi nem volt olyan, mint a többiben. A Világ Ifjúságában így festett a rovatcím: "Külföldi levelezők társat keresnek". Az IM-ben ehelyett csak egy fekvő ceruza, az oldalára ráírva: "írhatnál". Aki egy kicsit ért a pszichológiához, tudja, mi ez: a gyerek úgy érzi, "nem akarják nekem bedumálni, hogy mit csináljak, ha akarok, majd írok." Egy csomó ilyen ügy volt. A Magazinban volt kotta is. Amihez Ti írtok szöveget, gyerekek. Szóval, rendkívül sok színesség volt. Feriék kitalálták, hogy exkluzív. Ezek olyan újságot vásárolhattak, amire az volt írva, hogy exkluzív. Hát tudták is ők, hogy mi lenne az az exkluzív, de jól hangzott. Volt a lapban képregény, egy filmsztori a filmből vett fotókkal. Ez is a Tábortűzből átörökített ötlet. Az első számban az egyik cikk olyan apró különbségből indult ki, hogy az egyik autónak a rendszáma BG-vel, a másiké meg GB-vel kezdődik. Szóval Great Britain és Bulgária. Ezen lehetett filózni. Feri így lopta be a pedagógiai gondolatait, hogy a gyerekek is spekuláljanak egy kicsit. Ez hol sikerült, hol nem. De elöntöttek bennünket a levelek. Az hihetetlen. És nem volt olyan nap, hogy ne lett volna bent egy csomó gyerek. Keresték, melyik szobában tudnának egy kicsit leülni. És akkor ebből lassan - nem is tudom melyik hónapban kikerekedett valami, a "kedvesIM". Hogy van levelezés a magyar újságokban, azt is Vadász Gyurinak köszönhetjük. Ennek is ő találta ki a formáját, levél meg annyi volt mint a nyű.

- Marian, szerinted az akkori olvasók számára volt különösebb jelentősége annak, hogy ilyen "ortopéd" alakja volt a lapnak?
- Nem tudom, hogy a gyerek ilyesmire figyel-e. A felnőtt, az biztos. Számomra ez attól lett kedves, hogy ilyen fazonja van.

- Mondják, az IM néhány hét alatt az utolsó szálig elfogyott, és sokan megkenték az újságárúst, hogy a pult alól jusson nekik.
- Ez így volt, ha meg a Bródiék voltak az IM albumban, akkor meg pláne.

- Kik voltak az első munkatársak?
- Végh Miki, ő a mi neveltünk volt. Nem is tudom, hogy került ide, vidéken élt, aztán valahogy Pestre került. A beatzenei témák tartoztak hozzá. Hát abban ő lett a cár, dirigálta a Metrót, az Illést mindegyiket, ki fog bekerülni, mi lesz az anyagban.

- Hankóczy Sanyi
- Hankóczyt nem szerettem, engem sokat piszkált, hogy milyen vénasszony vagyok. Tény, hogy sokkal fiatalabbak voltak a többiek. De Hankóczy ügyes fiú volt.

- Kresz Berci
- Ma is eszemben van - pedig nem kettő, hanem negyven éve annak - egy fotós oldala, galamb volt rajta, a békéről szólt, tulajdonképpen ezzel lopta be magát a szerkesztőségi szívekbe. Abban a sorozatban annyi érzés volt. Bercit nagyon jól lehetett használni, mert olyan szeme volt, hogy na! Akárki volt is a főszerkesztő, Berci tudta, mi az, amit a témában meg kell fogni. Kiválóan csinálta.

- Külsősök is szép számmal voltak.
- Peterdi Pali. Őt régóta ismertem, a Tábortűzben volt egy Zsiráf-őrs nevű társasága. Pali mindig őrültségeket írt, a gyerekek meg imádták. Nem volt olyan dolog, amit ne tudott volna megírni. Dolgozott nekünk Székely Juli is - ma R. Székely Júlia -, bejött hozzám, hogy mit csinálhatna. Én kiküldtem különböző iskolákba, összeállítottuk a kérdéseket, olyan teszt szerű valamit, amiről érdekes lenne megkérdezni a gyerekeket, például, hogy ki a jó tanár. Abban az időben a tanár nem volt se jó, se rossz, a tanár szent volt, s nem volt szokás, hogy a gyerekek azt mondják, amit gondolnak. Juli nagyon ügyesen megvarázsolta ezeket a kényes témákat.

- Milyen volt egy szerkesztőségi ülés?
- Nem volt szerkesztőségi ülés. Gyerekek, gyertek, beszéljük meg! A cikkek gondolati magvát igen gyakran az olvasók leveleire alapoztuk. Bizonyos cikkekhez százával jöttek újabb levelek. Egy időben például nagy kereszteket kezdtek hordani a gyerekek. Elég veszélyes volt. Egy kiskorú kimegy az utcára, ilyenekkel felcukkol valakit... Hogy lehet ennek elejét venni? Szent beszéd helyett inkább idéztünk mindenféle levelekből, aminek a végkicsengés valami olyasmi volt: Keresztet hordani, miért ne lehetne,? Mindenkinek lehet szívügye, de ami az én szívügyem, azt én inkább elrejteném, hogy más ne is kukucskálhasson oda. Szóval, sosem úgy reagáltunk, ahogyan hivatalból kellett volna.

- Milyen volt a szerkesztőségi légkör?
- Mai szemmel elég különös. Én pedagógus vagyok, egy életen át az is leszek, bár sose tanítottam, s tudtam, hogy a gyerekek 14-18 évesen nem tartoznak eléggé a családba. Már a Tábortűznél is beszivárgott a szerkesztőségbe a plebsz, szóval, a gyerekek. Én imádtam azt a korosztályt. Azt mondták, ők az iskolát kinőtték, ott nincs nekik való kapcsolat. Furcsa ezt hallani. Miért, mert a tanár hülye? Biztos, hogy nem. Valami nem stimmel...Na, mindenesetre jöttek, lehetőleg jó hosszú hajjal, össze-vissza slamposan. Először az Istennek sem vette őket észre a szerkesztőség. Csak nem gondolják ezek, hogy majd szóba elegyedünk velük? Ám ők rájöttek, hogy ide be lehet járni, ismerkedni, nyugodtan lehet beszélgetni, aminek addig híján voltak. Amikor a Tábortűz megszűnt, a gyerekek zokogtak, hiszen ez nekik több volt, mint egy újság, és aztán egyszer csak ott volt az IM, hát persze, hogy jöttek és jöttek újra, ott trécseltek a szerkesztőség folyosóin. Aztán jött az összes rockzenész, egészen az Illésig. Mindenki ott volt, hogy mikor kerülünk sorra, minket is kellene közölni!

- Ez még a Beloiannisz utcában lehetett.
- Ott kezdődött. Aztán mentünk ide-oda. Először a Népszabadság épületébe, utána a Gyulai Pál utca 14 alá, az egy szedett-vedett kupi volt, aztán elkerültünk a Dohány utca 40-be, ami úgyszintén.

- A tinédzserek meg utánatok...
- A szerkesztőség folyosója továbbra is tele volt velük. Úgy érezték, itt közelebb kerülhetnek imádottaikhoz, a színészekhez, az énekesekhez, a rock zenészekhez, és ez kellett nekik nagyon. Nagyon jókat tudtak beszélgetni egymással is, de nagyon szerettek beülni a felnőttek mellé, hogy azok beszéljenek nekik. Nem hiszem, hogy a gyerekek ma bejárnak a szerkesztőségekbe -, de akkor az nagy divat volt. Mindenbe beleszóltak, vitatkoztak, melyik cikk milyen, - mindig nagyon óvatosnak kellett lennünk, hátha nem tetszik, na és, hogy eltaláljuk, mi tetszik. És mi strapáltuk magunkat. Nem is igaz! Szívesen törődtünk velük. Házon kívül is, mikor nem is a lapról volt szó. Volt egy idősebb hölgy - Idős! Biztos fele annyi volt, mint én most. Irénke néni bejött, és én azt mondtam neki: Irénke drága! Van itt egy állati jó levél, írd le nekem, de csak innentől-eddig, mert a többi blabla, és ő leírta, hozzá életkor, lakik, egyéb statisztikailag értékelhető adatok. Ezekből több száz oldal kerekedett, és én ezt bizonyos időközökben elküldtem a KISZ-be. Ebből rengeteget meg lehetett tudni az olvasókról, a KISZ tagokról. Soha egy válasz nem jött.

- A siker felszíne mögött problémák lappangtak.
- Hogy fent mi zajlik, arról nem tudtunk sokat. Feri nagyon visszafogott ember, nem mesélt róla, ha őt behívták. A politikai vezetők azidőtájt nem azért gyakoroltak kritikát, hogy tudassák mindenkivel, nem. A főszerkesztővel kellett tudatni addig, míg el nem köszöntek tőle. Ez eléggé megnehezítette a dolgokat, legalábbis azok számára, akiknek csupán szakmai közük volt egy laphoz. Egyszer csak kész tény volt, hogy Feri elmegy. Olyan szót akkor nem használtak, hogy kirúgják, azt csak most mondják. Valami olyasmit akartak rákenni, hogy kapcsolatban állt az angol követséggel. Állt a francot. A Feri melós gyerek volt, dehogy ment az oda.

- Akkor mi egyéb ok lehetett?
- Sok minden. Az első számban, amiben egyébként a Beatles is szerepelt, le volt írva az a szó - magyarul, hogy tinédzser. Ettől óriási rumli lett a magas vezetőségben. Meg voltak riadva, érthető. Ők ugyan nem olvasták az IM-et, de a gyerekeik az orruk alá dugták. És a Magazin egyszerre csak kényes valami lett. Hátha felrobbantjuk a székházat. Szóval Gaál Ferit a lap szárnyalásának hetedik hónapjában menesztették. Meg voltunk zavarodva, nem is értettük, és akkor máris jött Gerő, aki teljesen más újságot akart csinálni. Gerő János nagyon bizonytalan, ehhez a dologhoz nem igazán értő ember volt, aki folyton félt, de felkérte a párt, s amit kértek tőle, azt ő csinálta. Abszolút őszintén és odaadóan. Gerő János a paraszti életet ismerte. Nem hiszem, hogy volt kapcsolata ezzel a fiatal korosztállyal, de magával hozta Ivanovics Pistát, és amit Gerő elgondolt, azt Ivanovics nagyon jól megvalósította. Hát ez sem tartott sokáig. 1969-ben Gerő is ment, és jött Gerencsér. Gerencsér, szegény, sérült ember volt, akinek maradt ugyan annyi ereje, hogy a nagyon súlyos alkoholizmusából visszatérjen az életbe, de mégsem tudta egészen kiheverni, nem szerette az embereket, és ezeket a gyerekeket - higgyétek el! - lángpallossal öli sorra, ha tehette volna. Nekem ez szörnyű volt, ilyen emberrel együtt dolgozni, hiszen én ezeket a gyerekeket imádtam, hát ez nem illik hozzám, nem is becsületes. 71-ben aztán remegő lábakkal otthagytam a Magazint, és mentem a Füleshez. Nagyon bánom, hogy azt a sokszáz oldalnyi levélszemelvényt, a saját példányomat nem vittem magammal, mert úgy éreztem, hogy ez nem az enyém, ez a szerkesztőség kincse. És fél év múlva úgy ki volt dobva az egész, mint a sicc.

- Miért remegő lábakkal?
- Egyrészt azért, mert már elviselhetetlen volt, hogy még mindig ott vagyok, másrészt, a Fülesnél azt mondták: azért óvatos légy, mert ez ugyan csupán egy rejtvény újság, de ez is veszélyes terület! És elmesélték, hogy tavasszal, még az én érkezésem előtt kiszállt a belügy a szerkesztőségbe. Szerencsére, mire odaértek, már a szerkesztők is észrevették, hogy a lapban valami hiba van. Bajai csinált egy rejtvényt - ez a Bajai rém okos fiú volt, mulatságos, színes, link ugyan, de lehetett szeretni. A keresztrejtvénybe megfejtésül azt kellett írni, hogy húsz éves a Magyar-Szovjet Alumíniumipari Tröszt, ...vagy harminc, mit tudom én, és Bajainak két helyre be kellett ragasztania azt a két kettős betűt, a GY-t meg az SZ-t, mert az nem elég szép, ha oda kell írni zárójelbe, hogy kettős betű egy kockában. És Bajai, véletlenül, a Gy helyére is Sz-t ragasztott, így lett a megfejtés MASZAR-SZOVJET..., Ez a Bajai isteni link volt, nem nézte át még egyszer, és a rejtvény így ment a nyomdába. Ám mire megérkezett a belügy, ő már fel volt akasztva, ki volt herélve, 10 évre visszaminősítve. Nem lehet elmondani, hogy milyen zseniális volt az a pár ember, aki ott ült a szerkesztőségben. Előre kiszabták a büntetést. A belügynek már nem maradt dolga. Hát így úszta meg az Ernő.

- Végülis az Ifjúsági Lapkiadó kötelékében maradtál.
- 41 évet töltöttem a vállalatnál. Itt sorakoznak a polcokon mind a bekötött évfolyamok, a Tábortűz, az Ifjúsági Magazin és a Füles.