megjelenés dátuma: 2005-11-24 » szerző: Király Ernő

Aztán jól gondold meg, hogy mit mondasz odabent! A titkárnő megértőn elfordította fejét. Tudta, hogy az IM miatt ülik körül a nagy asztalt. Ünneprontás okán vártam a jelenésre. A KISZ Itéletalkotó Bizottsága így minősítette a lap 1978 novemberi számát. Az előzményhez bizonyos szerkesztői gond ismerete szükséges: mit és hogyan írjunk a Nagy Októberről, amikor már minden zászlót elkoptattunk a kötelező lobogtatásokban, a szóvirágok áporodottak. Lehet e még írni valamit a tizenéveseknek, amit el is olvasnak. Egy Kárpát-ukrajnai szerkesztő segített. Odaát kiadtak egy szép emlékezés-kötetet Artyom Veszjolij a szerző, hozna részletet. A Vakmerőségeknek visszfénye - Bratka László fordította magyarra - a címében is kifejezte a lényeget, a forradalom nem csupán nótázás és zászlólobogtatás volt, a vörös katonák kegyetlenkedtek is.

Megkaptam a behívót a Testület elé. Az IM besározta a tiszta forradalmat... Ez a szöveg méltatlan a magyar fiatalok politikai tudatához... A szerkesztőség semmibe vette a nevelési erőfeszítéseket, mert a forradalom olyan volt, amit tanítunk róla? A súlyos politikai hibát ezért szankcionálni kell! Minthogy az idézett új, szovjet hang még nem jutott el a Jászai Mari térre, Solohovra hivatkoztam. Az egyetemen a történelem volt a második szakom, a leckét megtanultam: a históriából utólag csupán az évszámok bizonyosak. Azok sem mindig.

November 7 egyetlen öröme, a mi olvasóink előtt a tanítási szünet volt. De mit tudhattak olyasmiről, ami a nevelőik előtt is tabu volt? A válaszra, íme a példa. Hallottam, hogy Kovács András filmet forgatott a Rákosi diktatúra sajátos jelenségeiről. Befejezték A Ménesgazda felvételeit. Felhívtam a rendezőt és arra kértem, vetítse le a filmet középiskolásoknak. Kovács András szívesen fogadta az ötletet, így aztán három fővárosi iskola második, harmadik és negyedik osztályos diákjait, a kísérő tanárokkal meghívhattuk a Filmgyár vetítőjébe. Élvezték a helyzetet, fotelekben ülve moziztak. Lepergett a film, Madaras József, Bács Ferenc és Bordán Irén - hogy csak a főszereplőket említsem - szívszorítóan jelenítették meg Busó Jani határszéli ménesgazda gyötrelmeit. A vetítés után a rendező a vászon elé állt és javasolta, hogy beszélgessenek a filmről. Senkinek sem volt mondanivalója. "Akkor azt kérdezem, mit gondolnak, mikor játszódott a történet?" Oda volt írva az elejére - suttogta valaki. Valóban, az első filmkockák fekete hátteréből világító évszám jelezte, hogy az ötvenes évek kezdetén vagyunk. A ránk telepedett csendet ismét a rendező törte meg. "Tudják, hogy mi az ávó, vagy ávéhá?" A lehorgasztott fejeket néztem, így élték meg a kínos helyzetet. "És azt tudják, hogy mi az efbiáj, vagy efbéi?" Fejek föl, kórus kiabálta: "Amerikai titkosszolgálat!" A rendező kedvet kapott a következő kérdésre: "Mit gondolnak, ki volt az a kicsi, kopasz ember, akit a Parlament folyosóján oly alázatos módon csodáltak a képviselők?" Nos, ez a kép feledhetetlen - Koltai Lajos volt a film operatőrje - a kamera felső állásból vette a beszélgetőket, bőszoknyás parasztmenyecskék, díszruhás bányászok, katonák, vasalt nadrágos értelmiségiek gyűrűje mintegy vezényszóra szétnyílott, hogy befogadjanak egy kopasz embertorzót. Minden tekintet lefelé fordult, az arcokra kiült a kegyhelyek áhitata. "Mit gondolnak, ki volt ez az ember?" Erőltette a választ a rendező. Lenin? - suttogta egy érzelmes leányhang. Kovács András ekkor feladta.

A dermedt csendet az egyik kísérő tanár törte meg. "Kérem, ne ítéljék el a gyerekeket. Ezekről a dolgokról senki, semmit nem mondhat nekik. Valakiknek már beszélni kellene, például arról, hogy mit mondjunk a szüleik történelméről!" Az IM következő számában, úgy emlékszem, Barát József tollából megjelent egy publicisztika. A lényeget tárgyalta szubjektív, okos érvekkel: mondjanak valamit az 50-es évekről, Rákosiról és arról is, hogy mi történt 1956 októberében! Vártam a Jászai Mari téri behívást. Nem olvasták volna a cikket? Felbocsátottuk a következő léggömböt. Utólag is azt kell mondanom, hogy inkább a következmények kockázatával számoltunk.

Politizáljatok gitárok! Ezzel a címmel hirdettünk pályázatot. Azt is megírtuk, hogy kíváncsiak vagyunk, miről énekelnének a gitárpengetők a 70-es évek második felében? Kiknek a versét zenésítenék meg? Ha van saját szöveged, küldd be, minket érdekel, hogy Te miről énekelnél? A siker első, örömteli jeleit két tény rombolta: nincsenek gitárok. Ami kapható, az drága. Vidéki levélírók panaszolták, hogy hiánycikk a kezdőknek való szakkönyv. Megkértem egy énekes-gitáros házaspárt, hogy írjanak Gitáriskolát az IM-nek. Muszty Bea és Dobay András tollából, kottáiból és magyarázataival közölni kezdtük a több hónapra tervezett "tananyagot". Az első rész után agresszív hangú telefont kaptam. "Hogyan képzeli ezt a marhaságot?!" Bemutatkozott, Magyarország elsőszámú gitárművésze volt. Megállapodtunk, hogy bejön a Szerkesztőségbe, a részletek miatt. Azonnal dobjuk ki az elfogadott anyagot, mert ez vacak. Ő azonban megírná az igazi gitáriskolát. Különben is ez a véleménye az elvtársaknak a KB-ban, melynek ő is tagja. "Még jó, ha fegyelmivel megúszod és nem rúgnak ki!" Olyasmit mondhattam, hogy én csak a furulyával próbálkoztam, de nem sokra vittem. A szerző párosban pedig bízok és elhiszem, hogy jó lesz, amit hónapról hónapra leadunk.
Gyűjtöttem a leveleket, a pályázati anyagokat, hogy majd ezekkel érvelhessek, ha megint berendelnek. Kortörténeti dokumentumként néhányat ma is őrzök. A sikerkönyvet például, melyet a IM publikációi nyomán kétszer is kiadott a Népművelési Propaganda Iroda. Valamint két megzenésítésre javasolt politikai dalszöveget. Az egyik refrénje:

"A néger is egy ember,
Bár a bőre barna, vagy fehér."

A másik részlete:

"Mert ott, ahol az ész is megáll,
Felordít egy halott partizán."

Én szép IM-korszakom! Ma is hallani vélem szeretett-elátkozott nótáidat. A halott partizán ordítását is.