megjelenés dátuma: 2005-11-24 » szerző: Tőkésné Gertner Vica

Az Ifjúsági Magazinnal először 14-15 éves koromban találkoztam. Nem voltam rendszeres olvasója, de ha a kezembe akadt egy-egy példány, nagyon szívesen végigböngésztem.

Szerettem olvasni az együttesekről, a sportról, az emberi kapcsolatokról, és imádtam Veress Pali bácsi válaszait a néha meglepő kérdésekre. Számomra érdekes volt, amikor egy-egy témához olvasói véleményeket csatoltak a szerkesztők, híven tükrözve, hogy a fiatalok mennyire sokszínűek, és az emberi érzelmek mennyire változatosak. Szerencsére.

Egy alkalommal én is hozzászóltam egy vitához, amelynek témája az egyenjogúság volt. Én konkrétan a női egyenjogúságról írtam, válaszul egy megjelent cikkre. Az írója szerint a nők kihasználják a férfiakat, és a nőknek csak a konyhában a helyük. A véleményem felkeltette a szerkesztők figyelmét, és meghívtak az újság 1987-es nyári táborába, Dömsödre. Az ott eltöltött hét csodálatos volt. Több mint harmincan voltunk, fantasztikus társaság. Reggeltől estig sportoltunk, fürödtünk, és ami a legfontosabb volt: sokat beszélgettünk. Életre szóló barátságok születtek, a tábor után leveleztünk egymással, illetve néhányan személyesen is tartottuk a kapcsolatot.

Tavasszal kitalálta az egyik barátnőm - Kocsis Anikó - , hogy szervezzünk egy találkozót, amelyre minden IM-est elhívunk. 18 év!!! Izgalmas feladat volt a csapatot összehozni. Sok ismerőst néhány nap alatt kinyomoztunk a régi lakcím alapján, de a többieket regénybe illő módon találtuk meg. Még a szomszéd szomszédja is segített. Sajnos így is előfordult, hogy volt akit nem találtunk meg, de ami még szomorúbb, ketten már meghaltak. Nehéz dolgunk akadt a táborvezetők hollétének kiderítésével is. Felhívtuk az IM mostani szerkesztőségét, de sajnos sem Lékó Eta, sem Szántó Gábor, sem Urbán Tamás, sem Durkóné Varga Pálma nevét nem ismerték.(?) Szerettem volna a régi tábori fényképekről másolatot kérni, de nincs archívumuk, így nem jártam sikerrel. Szerencsére Szántó Gábort a MÚOSz névsorában megtaláltam.

Októberre több, mint 25 IM-es jelzett vissza, de a találkozóra sajnos nem mindenki tudott eljönni. Mindenki teli volt várakozással, izgalommal. Bár sokat változtunk kivülről (volt, akit meg sem ismertem), de belülről... Mintha el sem telt volna a 18 év, ugyanolyan jóízűeket beszélgettünk, és a környék zengett a nevetésünktől. Körbejártak a régi képek, előkerültek a tábori naplók, és megelevenedtek az emlékek. Azt hiszem, mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy meghatározó és örök emlék számunkra a dömsödi egy hét. Köszönjük.

Stílusosan április 1-re már tervezzük a következő találkozót, és bízunk benne, hogy most még többen együtt leszünk.

Kedves IM, 40. születésnapod alkalmából szeretnélek egy Szent-Gály Kata verssel köszönteni:

Szeretnék

Csak egy parányi mécsessé lenni
mely bevilágít egy szobát -

csak egy szál deszka-híddá lenni,
mely szakadékot ível át -

csak egy kanálka mézzé lenni,
legyen az élet édesebb -

csak egy segítő kézzé lenni,
mely teszi azt, amit tehet -

Esztergom, 2005.11.14.