megjelenés dátuma: 2005-11-24 » szerző: Gaál Zoltán - fotóművész

Apa és fia beszélget:

- Arra emlékszem, hogy volt a Tábortűz, ami az Úttörővezető című módszertani lapból nőtte ki magát.
- Én az Úttörővezető havi lapnak lettem a felelős szerkesztője, így kezdtem az újságírói pályámat. 20 éves koromban.

- 52-ben.
- Igen 52-ben. Előzőleg pedig az Úttörőszövetségnek voltam a munkatársa.

- És a Tábortűz mikor indult?
- Az hamarabb elindult jóval. Surányi Panni indította el valamikor, nem én alapítottam, azt csak átvehettem, amikor újra visszakerülhettem a sajtóhoz.

- Akkor már megvolt a hivatalos lap a Pajtás...
- A Pajtás... hát ott kezdtem a hivatalosan úgynevezett ellenforradalom után, mert az Úttörővezetőt már akkor nem csináltuk. 57-ben mikor újraindult a szocialista rendszer. Akkor a Szirmai Éva, aki korábban az Úttörőszövetségnek volt a főtitkárhelyettese, ő csinálta. De később probléma akadt vele amikor a Szirmait aki nem közvetlen a családjához tartozott, hanem a férjének volt a testvére, a Szirmai Istvánt lecsukták..

- De aztán később ő visszakerült?
- Persze hogy visszakerült, a Túra című lapnak lett a szerkesztője, kicsit hasonló volt a pályája bizonyos szempontból..... Aztán amikor a magazinból kirúgtak a Füles c. laphoz, kerültem olvasószerkesztőnek.

- Ez még egy kicsit a Tiszainak a jóindulatán is múlt?
- A Tiszainak nem múlt a jóindulatán, hogy odakerültem, a Fülesnél akkor még nem volt a Tiszai.

- Ő később jött oda?
- Semmi köze nem volt a Tiszainak ehhez. A Ruszkai az ott volt, Sarlós Mariann, Kun Szonja. A Sarlós Marcsi a Tábortűznél volt ott. Mikor a sajtóhoz visszakerültem a mozgalmi kitérő után, mert engem áthívtak akkor az Úttörőszövetségbe.. és egyebek. Na és utána, 52-ben, az Úttörővezetőhöz keveredtem, mint felelős szerkesztő.

- Szóval megörökölted a Tábortüzet.
- Megörököltem a Pannitól a Tábortüzet, mert őt elküldték, mondván, hogy a lap szellemében van olyan, tudod... Indiánosodás. Szóval a mozgalmi vezetés nem találta megfelelőnek a hangvételét és a szellemiségét. Ezért a Pannitól elvették a lapot. Kerestek valakit, hogy ki legyen, aki viszi tovább. Abban az időben nekem nagyon jó barátom volt az Úttörőszövetségben ennek a területnek a főnöke, akivel együtt dolgoztunk valamikor réges-régen. Helyettem került ki a politikai főiskolára, Moszkvába, a Komszomol főiskolára. Eredetileg én mentem volna, de akkor úgy látszik már én sem voltam egészen jófiú, úgyhogy visszavettek onnan, és ő ment helyettem, de együtt dolgoztunk az Úttörőszövetségben....a Bara János. Na és amikor ő visszajött a Komszomol iskoláról, akkor az Úttörőszövetség egyik vezetője lett, áthívott oda, mikor én átmenetileg a Pajtásnál maradtam.

- Na várjál, és a Tábortűz?
- Nem, a Pajtásról van szó. Mert a forradalom utáni periódusban, amikor már az Úttörővezetőt nem csináltam, sem, én sem az Éva, a Pajtást kezdtem csinálni- Szóval odavett engem technikai szerkesztőnek. Aztán elkerült onnan a Szirmai Éva és Csohány Gabriella lett a főnökasszony egy darabig, én még akkor maradtam. Eközben a Bara Jancsi hazajött. Így lett egy vezérkáder, aki átvett engem azzal, hogy dolgozzam ki az úttörőpróba rendszerét. Hát ilyenekkel foglalkoztam ott az Úttörőszövetségben, meg hozzám tartozott az ifjúsági sajtó is. 62-ben lehetett az mikor kérdezte, hogy nem akarod-e csinálni a Tábortüzet, mert a Pannika nem csinálhatja tovább. Jól ismertük egymást a Pannával én dolgoztam annak a lapnak egyébként. Így elvállaltam. Gyanakodva fogadtak. Ki dolgozott ott? A Sarlós Marcsi, Vadász Gyurka, Radványi Zoli is. Azt hitték rólam, hogy pártkáderként raktak oda. De aztán az lett a vége, hogy megszerettek, mert látták, hogy a törekvéseim nem rosszak. És tényleg a Tábortűz nem akármilyen lappá alakult.

- De itt van egy érdekes dolog, hogy volt a Pajtás meg a Tábortűz. A Pajtás volt a vonalas...
- Igen a Pajtás volt a hivatalos lap, ami hetenként jelent meg...

- És ehhez képest megjelent a Tábortűz kéthetenként, ami egyszer már kapott egy olyan ukázt, hogy ne csinálja tovább az indiánosdit és legyen a gyermekvezetők lapja. De mégiscsak túl jól sikerült, mert kezdett konkurenciává válni a Pajtásnak.
- Konkurenciája nem lett, a mi maximum 60 ezer példányunkkal, ez volt a legnagyobb példányszám. A Pajtás pedig százezres példányszámban jelent meg, úgyhogy ilyen szempontból nem jelenthetett konkurenciát a Tábortűz. Hanem az történt, hogy közben a Pajtáshoz odakerült a Rakó Jóska, kinevezték oda főszerkesztőnek, aki akkor rendszeres munkatársam volt. Ő csinálta a mozgalmi vezetőknek szóló rovatomat és nagyon jól ismerte a Tábortüzet. Azokból a forrásokból amiket nálam használt, meg egyebek, alakította az új Pajtást. És azért mert én valahogy mindig olyan elfogadott pasi voltam, már abból a szempontból, hogy azért meg tudom csinálni a dolgokat és nem is olyan rosszul... De nekem mindig volt önálló véleményem és soha nem voltam az, aki azt duruzsolta, amit hallani akartak. Mindig olyasmiket duruzsoltam, amiket problémának láttam, például a mozgalomban is. Ezért én soha nem kerültem arra a listára, ahol kitüntetik a munkatársakat. Na és aztán azzal jöttek, hogy ez a kettő, mármint a Tábortűz meg a Pajtás, együtt nem kell, mert nagyon közel vannak egymáshoz és nincs mindkettőre szükség. Átjött a KISZ-nek az agit-prop osztályvezetője, meg a Szabó Feri, meg még valaki. Ez volt 63 januárjában...

- Végül is mikor eldöntötték, hogy megszűnik a Tábortűz, akkor ott már kialakult egy jó kis szerkesztőség. Arra emlékszem gyerekkoromból, hogy mérgelődtél azon, hogy miért nem a jobb lapot hagyták meg. Akkor ezután mennyi idő telt el, ameddig lett egy másik újság? Másodszor pedig: aki eldöntötte, hogy lesz egy másik újság ő tudta, hogy te mit fogsz belőle csinálni?
- Hogy tudta volna? Fogalmuk sem volt arról. Csak azt tudták, hogy egy középiskolásoknak szóló lapot kell indítani, ami olyan legyen, hogy meg tudja szólítani, és befolyásolni tudja ezt a korosztályt. Ennyi volt az összes útmutatás, fogalmuk sem volt, hogy milyen lapot kéne csinálni.

- Gyakorlatilag, akkor fogadtak rád, hogy ez egy jó társaság, meg fogják tudni csinálni, de azt álmukban sem gondolták volna, hogy a "Magazin" ennyire ütőképes lesz, és ennyire ki tudja tölteni azt a vákuumot, ami akkor volt ezen a területen...
- A vákuumról tudtak. Hogy ennek a korosztálynak nincsen orgánuma. Az kényszerből történt, hogy engem vettek elő. A következő történt: 2 lapot megszűntettek, az enyémet, a Tábortüzet és a Várhelyi Tominak a lapját, az Ifjú technikust. Pontosan nem emlékszem a címére. De ezt a két lapot megszűntették 1951 nyarán. Azért szüntették meg, mert nem volt akkor elég papír. Meg sokaknak nem tetszett ez a lap, a gyerekek persze imádták, de nem megszokottan politizált. Tehát a Tamásnak ajánlották fel először, mint megszűntetett lap főszerkesztőjének, hogy csinálja meg ezt a folyóiratot. De nem vállalta. Senki nem vállalta az égegyadta világon. Nekem megszűnt a lapom, ott voltam munka nélkül, és akkor, fogalmam sincs kinek, lehet hogy épp a Szabó Jánosnak, aki a KISZ-ben az agit-prop. titkár volt...

- Én a Tábortűzben arra emlékszem, hogy olyan zseniális, ma is olvasmányos dolgokat hoztak le, mint például a Peterdi Pál írásai, meg ott volt a Pif, az a képregény.. Ami addig sehol nem volt..
- Igen azt is én vettem át.

- Meg ott voltak a Zórád Ernő féle fantasztikus képregények, ezeknél nem gondoltak arra, hogy ez hozza be a nyugati kultúrát?
- Lehet, hogy gondoltak erre, de én nem majmoltam soha a nyugati kultúrát..

- Ezt én tudom... A Tábortűz eloltása és az IM megjelenése között mennyi idő telt el?
- Három hónap. Na most az a három hónap és az azt követő néhány hónap nekem azért volt nagyon emlékezetes, mert otthon a legváratlanabb pillanatokban összegyűlt öt-tíz ember és akkor ment a lapcsinálás.

- Igaz-e, hogy a címlap úgy alakult ki, hogy a korábbi Tábortűz című lap fejlécét egyszerűen levágták?
- Az IM művészeti vezetője ugyanaz a grafikus, Vadász György volt, mint a Tábortűzé, ahol évekig együtt dolgoztunk. Azt mondtam neki, hogy egy szokatlan exkluzív lapformát találjon ki, amilyen nincs a jelenlegi sajtóban. Lehet, hogy ő erre a kézenfekvő megoldásra jutott, hogy elég, ha levágja a korábbi lapnak a fejlécét. Én erről nem kérdeztem, maga nekem ezt nem mondta. Megelégedtem a látható eredménnyel, amit remeknek tartottam.

- És soha nem volt kártyázás. Kaja pedig csak olyan volt, amit anyám csinált, meg volt egy kis piálás meg lapcsinálás, meg lapcsinálás. Én csak ennyit láttam 10 évesen. És nem sokkal utána olvastam Roman Garinnak a Lady L. című könyvét, abban vannak a bakunyinok mikor állandóan, dohányoznak és szervezkednek, akikről nekem mindig ez a kép jutott eszembe, ahogy ott ültetek és mindig csak a lapcsinálás...
- Az még a Tábortüzes időkből volt..

- De valahogy az emlékeimben úgy átsodródott.
- A "Magazinnal" nem egészen ez volt. Ezt már akkor nem lehetett így csinálni, mert az első szám mindjárt akkora botrányt és ennek következtében bizalmatlanságot váltott ki, hogy el akartak minket rögtön zavarni.

- És arról mit gondolsz, amikor arról volt híres az értekezlet - ezt még a Sarlós Marianntól tudtam - hogy ugye középen volt a titkárnő, erre volt a te szobád, erre a szerkesztőségi szoba, mindkét ajtó nyitva volt, és amikor a legtöbben voltatok, akkor: Gyertek, tartunk egy értekezletet! Ez az akkori időben nagyon demokratikusnak tűnt, az újságírók és a szerkesztők részéről is.
- Soha nem gondoltam ezt így át, én csak együttműködtem a többiekkel.

- Mariannal, amikor én később beszéltem, neki ez egy nagy élmény volt, hogy egy főszerkesztői szoba mindig nyitva van és oda bármikor be lehet menni, és amikor a legtöbben összegyűltek, akkor azt mondta a főszerkesztő, hogy akkor most beszéljük meg a dolgokat, mi lesz a következő lapszámmal stb. Máshol parancsosztásból álltak a szerkesztői értekezletek...
- Nekem nem ilyen a természetem, nem tehetek róla. Nekem ilyeneket nem mondtak, csak arra emlékszem, hogy már befejeződött a munka, aztán úgy kellett őket hazazavarni. Ha volt egy kis minimális pia azzal elvoltunk, ment a beszélgetés meg a játék.

- Mikor megszűnt a Tábortűz, akkor rögtön közölték veled, hogy új lapot kapsz?
- Nem közölték azonnal, illetve, hát olyan módon volt a dolog, tulajdonképpen, hogy hamarabb közölték, hogy megszűnik a lap, de még azután megjelentek számok.

- Mit szóltak a munkatársak szegények? Gondolom, ahogy megtudtad, megmondtad nekik.
- Persze, de senki sem tudta, hogy mi lesz ebből az egész dologból.

- Akkor volt, aki elkezdett munkát keresni?
- Nem.

- Mert tulajdonképp ez is érdekes, mert ez lett volna a természetes reakció.
- Itt nem olyan emberek voltak. Aki akart az tudott dolgozni. Például a Panninak voltak kapcsolatai a Gyermekünk című lapnál, ahol minden további nélkül dolgozhatott volna, de nem ment át. De a többieknek is volt mit csinálni. Tulajdonképp aztán befejeződött a lap. Az utolsó számot is elküldtük a nyomdába, aztán szabadságot vettünk ki- ennyi volt. Közben miután nem találtak senkit arra, hogy ezt az új lapot megcsinálja, akkor szóltak nekem, hogy úgyis ráérsz, nincs mit csinálnod...aztán én mondtam, hogy ha a többiekkel együtt csinálhatom, akkor semmi akadálya.

- Akkor kellett egy körtelefon és mindenki jött, aki kellett?
- Nem kellett körtelefon, mert bejárt a népség oda általában. És ugyanabban a szobában maradtunk ahol a Tábortüzet készítettük a Beloianisz 16-ban. Ott voltunk az első emeleten.

- Milyen volt az első értekezlet?
- Nem tartottunk mi..

- Dehát amikor megkaptad a megbízást csak meg kellett beszélni valahogy.
- Persze elmondtam nekik, akkor mindenkinek bedurrant az agya. Járkáltunk, gondolkodtunk, spekuláltunk. Október végére már nyomdába tudtuk adni az anyagot.

- Meg kellett csinálni a laptervet és azt először be kellett mutatni, nem?
- Nem mutattunk mi be semmit sem. Átjárt hozzánk a titkárunk, a Szabó Jancsi..

- Itt van egy félreértés. Kicsit előre ugrok a pontosítás végett. Annak idején mesélted még nekem, hogy fölfüggesztettek az állásodból, behívták az agit-prop titkárt valamilyen pártgyűlésre, és akkor, már hetek óta zűr volt a "Magazinnal". Azt hitte, hogy a gyűlésen a "Magazinról" lesz szó, és biztos, ami biztos felfüggesztette a főszerkesztőt, bement az ülésre, és nem is a lapról volt szó.
- Igen, nagyjából hasonló helyzet, de ..

- Na jó 11 éves lehettem, nem emlékszem pontosan... Szabó Jánosnak hívták?
- Ő volt a KISZ agit-prop titkára. A KISZ első titkára volt, aki egyszer odahívott engem...

- Térjünk vissza oda, hogy összehívtad a csapatot, hogy itt van ez a lehetőség, egy újság 14-18 éveseknek, ki hogy látja, milyen ötletek vannak, ki mit tenne?
- Így van, mi legyen a cím, stb. stb... milyen lenne a formátuma.

- Gondolom akkor eltelt egy-két lázas hét.
- Olyan túl sok nem nagyon telhetett el, mert borzasztó kevés volt az idő. Második számtól kezdve minden egyes írásomat be kellett adni a KISZ központba és hárman nézték át, aztán írták alá, hogy mehet.

- Tudod mire emlékszem még? Amikor megjelent az újság októberben, és akkor is a Halász utcában összegyűlt a társaság, és egymás után jöttek a telefonok, hogy szétverték a standokat, mert olyan gyorsan elfogyott az újság.
- Hát ezt tudom, így van ez volt az első szám.

- Mennyi volt az első példányszám?
-30 ezer. Mondtuk, hogy több kéne, de azt mondták, nem kell elkapkodni. Alakuljon csak ki az igény, de senki nem gondolta, hogy ez ekkorát fog robbanni. Mi egyszerűen azt tudtuk, hogy mi az, ami feltehetően ebben a periódusban feltétlenül kell, hogy érdekeljen bennünket. Jártunk ki, gyerekektől véleményt gyűjteni. Ez nálunk végig rendszer volt, hogy megkérdeztük a véleményüket.

- Már a Tábortűznél is vagy csak az Ifjúsági Magazinnál?
- Már a Tábortűznél, volt ilyen. Egyrészt volt levelezés, másrészt jártak be gyerekek beszélgetni. De ez gyerekeknél máshogy nyilvánul meg mint a tinédzsereknél, de nem korlátozódott az érdeklődés a tinédzser korosztályra.

- Az is érdekes, hogy megkaptad júliusban a megbízatást, elkezdődött a tervezés és októberben meg is jelent.
- Nem októberben, hanem novemberben jelent meg, szeptemberben kellett volna kijönnie, de átcsúszott. Az volt a gyönyörű a dologban, hogy ilyen előzmények voltak, forradalmi légkör volt. Gyerekek hozták be a magnószalagokat, rajta a véleményekkel. Nehogy azt hidd, hogy csak dicséreteket kaptunk! Ráadásul elkövettünk egy szarvashibát az első számnál. Mert én sem voltam akkoriban elég tájékozott igazán ezekben a zenei meg különböző pop kérdésekben, annak a felelőse nálunk a Végh Miki volt, külsősként. Volt az első nagy vezér-anyagunk, ebből a témából a Rolling Stones kontra Beatles. És a hátsó oldalon közöltünk egy nagy fényképet, amiről azt hittük, hogy a Rolling Stones és kiderült, hogy nem az volt. Ezért elnézést kellett kérni, ez egy nagy baklövés volt. De ennek ellenére nem utáltak bennünket a gyerekek, hanem megérezték, hogy olyan dolgokról szóltunk, és olyan módon szóltunk hozzájuk mindenben, ami őket megérintette.

- Az is egy óriási dolog volt, első a magyar sajtótörténetben..
- Persze, először volt ilyen kétoldalas poszter, ami megjelent, aztán az indító belső oldalnál az exkluzív fotó, ami Peléről volt.. ez a fajta struktúra korábban nem volt. Akkor azok az apró történetek, amik a gyerekekkel történtek a Mazsolák című rész, ahol kis képekhez négy-öt soros kis dolgok voltak, akkor a Beszéljünk őszintén... aztán voltak publicisztikák. Amelyik az elején indult és mindjárt akkora botrányt váltott ki. Gyerekekkel való beszélgetések alapján saját névvel közölt véleményeket. Az volt, ami robbantott elsősorban, az indító számban a Beszéljünk őszintén rovatban, voltak srácok, akik megszólalnak róluk, bekerültek ide képek is és a jobboldalán, pedig a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumból volt egy nem túl nagy kép, amin ennek a gimnáziumnak, ami úgy volt koedukált gimnázium, hogy az épület egyik szárnyában voltak a fiúk a másikban a lányok. A két részt összekötő folyosó hátsó lépcsője pedig le volt zárva egy vasráccsal. És ott állt a vasrács mögött egy leányka és nézett át a másik részbe. Na ezzel robogott a Lugossy László barátunk a művelődésügyi miniszterhelyettese, végig a pártközponton ordítva: Ezek a szemetek börtönnek ábrázolják a szocialista iskolát.-Komolyan ez olyan volt mindenki azt mondta, mikor a szmoldin Lehetett valamikor ilyen, mint ami nálunk a mi szerkesztésünk, hogy megállás nélkül jöttek a srácok, mert mindig nyitva volt a szerkesztőség. És egyszercsak, még a második szám készítésekor, két 30 év körüli fiatalember esetlenedik az ajtómban. Nem is tudják, hogyan mondják el. Mondom, tessék, mi a probléma? Akkor bejöttek, és azt mondták, hogy egy nagy gondjuk van. Mondom, mi az? Hogy ők az Országos Pedagógiai Intézet munkatársai és azt a feladatot kapták, hogy véleményt írjanak a lapról. Ezt a miniszterhelyettes adta ki nekik. És mondom nekik, akkor mi a probléma? Hát, hogy nincs újságjuk és szeretnének egy példányt. Elröhögtem magam, kihúztam a fiókomat és ebből az első pédányból egy olyan példányom volt nekem is, ami szét volt esve. Kihúztam a fiókból, mondom: Itt van, látják nekem is csak ez az egy darab, van, ha visszahozzák én, ezt odaadom. És odaadtam nekik. De nehogy azt hidd, hogy a keményvonalas társaság ettől megváltozott! Egyáltalán nem változtak meg, minden számból minden kéziratot a második számtól kezdve be kellett mutatni a KISZ agit-prop osztályvezetőnek, meg a ...

- És a második számnál volt olyan, hogy arra gondoltál, hogy visszaveszünk egy kicsit?
- Olyan módon igen, hogy keményebb dolgokat akartunk egyébként tovább folytatni ebbe a "Beszéljük meg"-hez hasonlóan, de enyhébbek lettek egy kicsit, de azért változatlanul a lényeges kérdésekről beszéltünk, ez kétségtelen tény.

- Tehát akkor nem maradt egészen hatás nélkül a...
- Olyan módon nem maradt hatás nélkül, hogy egyrészt akármit akartunk csinálni, olyat kellett csinálni, amit jóváhagytak aztán a KISZ kb-ban, mert mindent alá kellett hogy írjanak az égegyadta világon, tehát cenzúra alatt ment a lap. De kaptunk egy lehetőséget, hogy teszzük úgy, ahogy mi jónak látjuk a dolgokat és vegyük figyelembe természetesen azt, hogy ne adjunk fel a keményvonalasok számára olyan labdákat, amiket ők lecsaphatnak. Az például, hogy megjelenhetett a Beatles az egyértelműen a föllazítási politikának, egy megnyilvánulásának tekintették. Nem abból indultak ki, hogy érdekli a gyerekeket. Mi nem ajnározva írtunk róluk, mi igenis megírtuk, a Rolling Stones kontra Beatles-ben , hogy milyen különbségek vannak ebben az egészben, és hogyan kell ezekről gondolkodni. Szóval a gyerekek érdeklődését mindenféleképpen ki kell elégíteni csak jó irányba, kell terelni. Próbáltunk hatni rájuk, hogy mindenen gondolkodni kell, de az uszályába ne kerüljenek ezeknek, a dolgoknak. Egyébként döbbenetes, akár hiszed akár nem, mert a tömeg, meg maga az ifjúság a KISZ-es garnitúra, sokkal de sokkal jobban vette a dolgokat. Sosem fogom elfelejteni, amikor januárban, akkor a 3. számot készítettük már előbb meghívtak bennünket Miskolcra a KISZ titkárképző tanfolyamra, 2-300 ember lehetett ott a nagy teremben. A minisztériumból lejött a vezérkar, akik ezzel a területtel foglalkoztak. És egyértelmű volt a mi számunkra, Tamással (Alaxa Tamás. A szerk) mentem, ha jól emlékszem. Azért hívtak le oda, hogy számon kérjenek. Ott akartak tartani egyértelműen, nem véletlenül jött le a Minisztériumnak a vezérkara. De tudod mi történt? Döbbenetes volt, először az igazgatói irodában üldögéltünk, kávéztunk egy pár szót ott váltottunk. És ahogy mentünk be, tele volt a terem zsúfolásig, befordultunk az ajtón és tapsvihar fogadott a KISZ vezérkara részéről. Megyei, járási titkárok voltak, hasonló emberek Vastapssal fogadtak bennünket!

- Ezen persze meglepődtek?
- Igen, aztán később kérdéseket tettek föl, miről mit gondolok. Én beszéltem és a minisztériumból kiküldött emberek meg se szólaltak. Egy hangjukat nem lehetett hallani.

- Lehet, hogy ők egy ellenkező végeredményt vártak volna.
- Nyilvánvaló! Mikor vége lett az egész dolognak és újra bementünk az irodába. Bíráltak bennünket a gyerekek ott is, hogy még miket kellene betenni a lapba, ami még őket foglalkoztatja. Mert ha megnézed az első számot ott azt a híres magyar szobrászt, aki előzőleg ötvös volt. Tehát nem csak a könnyűzene ment, és az sem olyan ajnározós módon, hanem egy határozott szemlélettel beszéltünk ezekről.

- Még egy dolog foglalkoztat, hogy az akkori KISZ első titkára a Méhes Lajos és a Szabó János az agit-prop. titkár, akkor behívattak benneteket és akkor közölték, hogy...- Nem ilyen egyszerű volt a dolog. Nem egyszerűen behívtak, hanem kértek egy összefoglalót a lapról: Hogyan gondolkodunk, mi a perspektívánk? Én ezt megírtam, beadtam és ez lett volna megvitatva. A lényeg az, hogy különösen nagy vitát nem csináltak, hanem én elmondtam, hogy mi van, hogy van, hogy látjuk, meg ott volt ez a dolog, és akkor azt mondta a Méhes: Sajnos az a helyzet, hogy ez, amit a lap képvisel, szemléletben és politikai alaphangban meg egyebek, azok nem egyeznek meg az ifjúsági szövetségnek a felfogásával. Ennek következtében rendkívül sajnálja, de nekünk nem lehet folytatni. Ebben az időben készült a pártközponti bizottsága, hogy megvitassa az ifjúsági szövetséggel kapcsolatos dolgokat, és mivel a keményvonalas társaság változatlanul utált bennünket, nem értett egyet ezzel a lappal és mindenbe belekötöttek. Például, azt mondták, hogy mi tanítottuk a gyerekeknek, hogy hogyan kell táncolni.

- Igen, mert volt tánciskola meg nyakkendőkötés...
- A divatban, igen az abban volt, egy híres divattervező készítette. Ezeket aztán később mind folytatták.

- Ez is polgári dolognak számított.
- Na, de hol is tartottam, azzal fejezték be a végén, hogy minden tiszteletük az enyém, rendes embernek találnak, de ez a lap ilyen módon nem mehet tovább.

- De akkor kellett a Méhesnek jelentést tenni a párt kb-nál és ezért...
- Igen, és szerintem egyszerűen az volt a helyzet, bár nem volt semmi gond velünk, ilyen szempontból minket többet nem bántottak. A Szirmai szavai azok borzasztó nagy erőt adtak mögénk, de a KISZ-esek részéről változatlanul megmaradt a gyanú. Mindent ellenőriztek, nem volt teljesen zökkenőmentes. De tény, hogy minden szám meg tudott jelenni és lényegében azok a dolgok, amiket mi akartunk, az benne volt végül is a lapokban. Az volt a röhejes a dologban, hogy a Szovjetunióból az APN, amit ismersz, hogy milyen testület volt, annak az egyik fő embere, az első számtól kezdve megjelent nálunk, és mindent megszerzett, amit csak akartunk. Például mi közöltünk először az első űrsétáról képeket Magyarországon. Úgyhogy azon röhögtem, hogy amikor minket kirúgtak,a szovjet követ meghívott minket a Közgazdasági Egyetemen arra a nagy ankétra amit az egyetemi hallgatóknak tartottak, szóval ott volt az az ember is, aki később a Magyar Hírlapnak lett a főszerkesztője, de akkor még a pártközpontnak volt a sajtófőnöke, és ő tartott egy tájékoztatót a Közgazdasági Egyetemen és akkor a srácok föl voltak háborodva, mert tudták, hogy mi ki lettünk rúgva, és mi a helyzet ezzel. Ő ott azt mondta, hogy ne csodálkozzanak, mármint azon, hogy engem kirúgtak,mert nem véletlenül hívta meg őt az angol királyné Angliába, és nem véletlenül járt be az angol követségre. Soha életemben nem voltam az angol követségen, de például a Szovjet követségre, meghívtak. (Ott voltam,kaptam is tőlük egy Komszomol kitüntetést. Megvan a mai napig.)

- Az egyetlent.
- Az egyetlent, igen.

- És akkor mikor volt az a levélhistória? Hogy egy 56-os újságírót foglalkoztatsz?
- Ez soha nem volt hivatalos vád, csak úgy rebesgették, ezt is azt is. Csak úgy indoklásképpen. Mivel hármunkat azonnali hatállyal kirúgtak, Alaksza Tomit, Filyó Miskát és engem, mondani kellett valamit. Megkapta a főszerkesztőséget az a Gerő János, aki alig néhány hónappal előtte fejtette ki nekem, hogy ő soha nem vállalta volna el az IM létrehozását és szerkesztését a helyemben. Minden ment tovább, azok a cikkek, fotók és anyagok jelentek meg, amiket még mi készítettünk, csak az impresszumból derülhetett ki, ez már egy másik lapvezetés. A munkatársak is maradtak egy darabig, tették a dolgukat... Még az évben megkapta az új főszerkesztővel az élen a lap az Ifjúsági Érdemérmet.
Ilyen idők voltak...