megjelenés dátuma: 2005-11-24 » szerző: Gaál Ferenc

Az Ifjúsági Magazin megjelenésének jubileumi negyvenedik évfordulóján barátaim megkértek, hogy mint a lap alapító főszerkesztője idézzem fel a lap nem mindennapi megpróbáltatással járó pillanatait. Hát, íme az IM születése, ahogyan azt mi megéltük:

1965 őszén, 33 évesen nem gondoltam, hogy e krisztusi életkor számomra is elhozza majdhogynem a megfeszítés megpróbáltatásait.

Azzal kezdődött, hogy a jövendő lap megjelenéséhez szükséges papírt két másik sikeres ifjúsági lap megszüntetésével kívánták biztosítani, melynek egyike a Tábortűz, az én lapom volt. Vagyis máris munkanélkülivé váltunk. Mivel így szabad lettem és nem talált a KISZ vezetése mást, aki a 14-18 éves korosztály számára tervezett lap megalapítását vállalta volna, engem kényszerültek erre a feladatra felkérni. A feladat valóban hiánypótló volt és a Tábortűz munkatársi gárdáját is átvehettem. Így alakult, hogy elvállaltam a feladatot, bár az új lap indítására szűk 3 és fél hónapunk volt.

Az új feladatommal kapcsolatban egy eligazító személyes beszélgetésre hívott magához Cseterki elvtárs, a párt illetékes titkára. Ekkor kaptam az első igazi lelki sokkot. Ő ugyanis ezzel kezdte a beszélgetést: - Tudja Gaál elvtárs mekkora áldozatot kellett hoznunk e lap elindításához? A papírhiány miatt ugyanis két másik ifjúsági lapunkat kellett hogy megszüntessük. Az egyiket, a Tábortüzet nem annyira sajnálom! - mondta a szemembe. Nyilván nem tudta, hogy az én lapom volt. Egy ilyen tájékozottságú főembertől mit várhattunk?

Ezzel a bíztató útravalóval 1965 novemberében megjelentettük az első számot, mely akkorát robbant, hogy beleremegett mind a szakma mind a politika. A fiatalok körében, bár nagy előkészítő reklámozásra már az időhiány miatt sem kerülhetett sor, mégis olyan elementáris érdeklődés mutatkozott meg, hogy az újságárusok csak két, három nehezen eladható lappal együtt voltak hajlandóak az IM-et odaadni. Ez a zsarolás természetesen feldühítette a fiatalokat, akik számos újságárus standot felborogattak, összetörtek. Ilyesmi még nem fordult elő a magyar sajtó történetében, mint ahogy az sem, hogy a következő szám nyomtatásánál őrök álltak a gép mellett nehogy nyomás közben ellopják a szalagról a példányokat. Ez a példátlan helyzet természetesen gyanút keltett az illetékesekben: mi lehet ebben a lapban, ami ilyen reakciót vált ki? Csak nem valami rendszerellenesség? Ilyen gondolatot sugallt az akkori oktatási miniszter reagálása, aki az első szám, Beszéljünk őszintén című összeállításunk egyik fényképét lobogtatva rohant végig a pártközpontban, mondván:
- Ezek a szemetek börtönnek ábrázolják a szocialista iskolát!
Az ominózus kép egy lányt ábrázolt, aki a fiúk folyosóját a lányokétól elválasztó vasrács mögött állt.

Az ilyen szemlélettől és felfogástól nem sok jót várhattunk. Kétségtelen, hogy csak úgy ránézésre, a kivitel szerénysége mellett, sok külsődleges hasonlóságot mutatott a nyugati ifjúsági lapokkal. Például az IM első számában jelent meg először kétoldalas poszteren a Beatles együttes képe. A lap felépítése, tematikája igyekezett megfelelni a fiatalok érdeklődésének, kívánságainak. A felületes szemlélőnek - már csak e miatt is - sok rokon vonást mutatott a nyugati lapokkal. A küllem mögött meghúzódó tartalom azonban - szándékaink szerint - a szocializmus eszméit kívánta szolgálni. Ezt nemcsak most 40 év után, de már akkor is így találhatta, érzékelhette a nem dogmatikusan, korlátoltan gondolkodó olvasó.

Mindenesetre a gyanakvás olyan erős volt, hogy már az első szám után napirendre tűzött bennünket a párt agit-prop. bizottsága. A második szám készülésének idejében ketten vettünk részt az ülésen Szabó Jánossal, aki akkor a KISZ illetékes titkára volt. Nem kell mondanom a hozzászólóktól mit kaptunk - egyértelműen elítélték a lapot. Szerintük a nyugat vonzásába kerültünk, nem a szocialista rendszer érdekeit képviseljük. Egyértelművé tették, hogy mi eltévelyedtünk, és ebből le kell vonni a személyes konzekvenciákat. Éreztem, hogy megkondul a harang felettem. A hatodik hasonló tartalommal rendelkező hozzászólás elhangzásakor, az addig hallgató Szirmai István, a bizottság vezetője felemelte a fejét, ránk nézett és így szólt:
- Nagyon súlyos szavakat hallottak az elvtársak, mindent fontoljanak meg, de ne veszítsék el a bátorságukat! Óriási kő esett le a szívemről, de gondolom nem csak az enyémről. Szirmai megérezte, és megértette törekvéseink lényegét. Ezután egy időre levegőhöz jutottunk. A gyanakvás azonban továbbra is körülvett minket. Innentől kezdve a számok megjelenésre szánt anyagát egy három főből álló testület hagyta jóvá aláírásával. Így is csak 1966 júliusáig szerkeszthettük az Ifjúsági Magazint. Ugyanis 1966 júniusában az intéző bizottság elé rendeltek engem, ahol nem fogadták el a lapról és a jövő feladatáról szóló jelentésemet. Ezután Méhes Lajos a KISZ első titkára közölte, hogy az én politikai felfogásom és így a lap iránya sem egyezik meg a KISZ által képviseltekkel. Ezzel, azonnali hatállyal felmondtak nekem, helyettesemnek Filyó Mihálynak, és az ifjúsági rovat vezetőjének Alaksza Tamásnak. Minden addigi külső és belső munkatársunk tovább dolgozhatott. A lap struktúrája azonos maradt, úgy hogy olvasóink, akik nem néztek bele az impresszumba, valószínűleg észre sem vették, hogy mi hárman a lap addigi vezető munkatársai, már nem vagyunk a magazinnál.

Miért kellett akkor vajon ez a gyors megszabadulás tőlünk? Én úgy gondolom, talán azért, hogy az ősszel épp sorra kerülő, a párt központi bizottsági ülésén, ahol az ifjúsági szövetség munkáját is tárgyalták, netalán valaki megkérdi: - Na mi van azokkal a revizionista szerkesztőkkel? - azt lehessen válaszolni: - Már nincsenek ott.

A sors érdekes fintora, hogy ezt soha nem kérdezték meg tőlük.