megjelenés dátuma: 2005-11-24 » szerző: Balázs-Piri Krisztina

Az író Thomas Mann híres megfigyelése szerint: amikor eseménytelen, üres az életünk, az órák csak vánszorognak. Bezzeg, amikor élményekkel teli percek köszöntenek ránk, percek, amelyeket szeretnénk megállítani, az idő szinte rohan! Ilyen eseménydús időszak volt a hét, IM-nél töltött évem is.

1988-ban, amikor remegő lábbal először léptem be a legendás szerkesztőségbe, még szocializmusban éltünk, és volt KISZ; nem ismertük a szót, hogy célcsoport; és írógépen vagy kézzel írtuk közéletiségtől áthatott riportjainkat. Főszerkesztői értekezletre a Fehér Házba jártunk, hogy minden hónapban ott kapjuk meg a menetrendszerű leszúrást Veres Pali bácsi szexuális felvilágosító cikkeiért.

A szerkesztőség a "Dezsőben" volt: a sarkon pompás sült kolbászt lehetett enni (sok mustárral), és a fiúk, mi tagadás, (Czifferszkyvel az élen) még egy-egy korsó sört is legurítottak utána.

A társasághoz néha zordon külsejű, de érző szívű popzenészek csapódtak, Csontos Tibi vezényletével, és a Népköztársaság útján (gyengébbek kedvéért: ma Andrássy út) található újságkioszkban Ludas Matyit tettek el törzsvásárlóiknak az újságárusok...

...1995-ben aztán már nem volt sem szocializmus, sem KISZ, sem Ludas Matyi; a zenészeket sztároknak kezdték hívni, a régi írógépek helyébe számítógépek kerültek - hogy sok egyéb "apró" változásról most ne is beszéljünk. De megmaradt az IM!

Büszke vagyok rá, hogy valamikor ott dolgozhattam, és valami kis részem volt abban, hogy sikerült megőriznünk ŐT. Bár sokat változott, de lényegét tekintve, állítom, ma is ugyanaz: egy izgalmas, modern, friss magazin, amelyet éppúgy szeretnek, keresnek és ami a legfontosabb: közeli jó barátnak éreznek a tizenévesek, mint azelőtt.