megjelenés dátuma: 2005-11-24 » szerző: Dési Péter

Ha véletlenül e honlapra tévedsz, s nincs egyéb dolgod, mint velünk nosztalgiázni azon, hogy volt egyszer egy LAP, ami persze most is van, csak nem olyan és nem annyira, hanem másképp, ami persze nem jelenti azt, hogy jobban vagy rosszabbul, csupán annyit, hogy eltelt 40 év az első megjelenése óta.

E szép, kerek, derékban és kebelben bővített mondat után el kell áruljam, hogy beköszöntőt - egyáltalán: értelmes, olvasóknak szánt mondatokat - utoljára kábé 17 éve írtam, amikor néhány hónapra átvehettem Szántó Gabitól a stafétabotot. Azt hiszem, ő volt a leghosszabb ideig regnáló főszerkesztő a Magazinnál, én pedig az, aki a legrövidebb ideig gyötörtem fellebvalóim: az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat vezetőinek, valamint a KISZ Középponti Bizottsága illetékes titkárainak idegeit. Persze nem volt ez komoly gyötrés sajnos, milyen jó lenne, ha az lett volna, most forradalmi tetteimről zengene az ország. Anyagilag ugyan igyekeztem rontani a késő kádári pangás helyzetén, miszerint lassan, de biztosan alakuló cégemmel bevállaltam (nem éppen ingyen) néhány plakát gyártását a KISZ-nek, a Forradalmi Ifjúsági Napok (FIN) alkalmából. Emlékeztek, ugye, kedves idősebb olvasóim a FIN-re, e jeles napokra, ne is tagadjátok, mennyire együtt dobogott a szívünk, különösen amikor ezen ünnepi folyamatok egybeestek bizonyos névnapokkal - történetesen olyan nevek napjával, amelyek tulajdonosai gyakran megfordultak az IM folyosóján...

Nos, a plakátok - láss csodát - határidőre mindig elkészültek az MSZMP KB nyomdájában, majd "Készült a MULTIPROFIL gondozásában" felirattal ékesítették a házfalakat Tolnától Baranyáig, vagy ahogy Csurkapista mondaná: Makótól Jeruzsálemig. Jó üzlet volt, köszönet érte a Pártnak és a KISZ-nek, némiképp megalapozta számomra a kapitális jövőt. Bár kicsit zavart, hogy Kiss Péter, a KISZ Budapesti Bizottságának akkori titkára hosszú, kemény alkuval lefaragott a megbízási díjamból némi aprót, ma sem mondhatok mást, mint köszönetet: Köszi! Ja, és add meg a húszasom!

Hasonló, bár nem ennyire eredményes alkusznak bizonyult szegény megboldogult Erdős Péter is, aki számos ügye s baja között elfelejtett posztert készíttetni legkedveltebb Neotonjának, a família dél-koreai turnéja előtt. Valaki összehozott minket, volt már némi rossz hírem a reklám- és kiadói szakmában, Erdős könyörgött, hogy segítsek neki. Öt nap volt az indulásig, akkoriban öt nap alatt maximum néhány keménytojást lehetett gyártani, nem ötszáz posztert. Persze bevállaltam, kocsicsere előtt álltam, nagyon megtetszett az akkori francia nagykövet feleségének tűzpiros, lenyitható tetejű Renault 14-ese. Szó ami szó, 24 órával Neoton Péterék indulása előtt vittem az árút: a kocsiban 499 posztert, a hónom alatt pedig egyet, mert azért nem nagyon bíztam abban, hogy érvényesíteni tudom az árról kialakított elképzelésemet.

Hogy-hogy nem: meglett a tűzpiros, lenyitható tetejű Renault 14-es. Még mindig hallom szegény Erdős Péter sóhajtásait, amikor számolta a pénzt: "Kuhva dhágák vagytok, de mit tudok csinálni? Kuhva dhágák vagytok."

Dhágáim, most már búcsúzom, mert kissé elfárasztott az írás. Mint az elején már említettem, cikkfélét több mint másfél évtizede írtam utoljára, azóta javarészt számlák írására fanyalodom, ami persze nem rossz foglalkozás, jobban fizet, mint Petrus és Király G. együttvéve. További firka helyett éppen ezért inkább nagy örömmel várom a Veletek való találkozást: