megjelenés dátuma: 2009-10-02 » szerző: Takáts László

Szántó Gábor író, költő, újságíró
Tudtuk, és mégis... Néhány hónapja még ott pöfögtetett a Kodály köröndön lévő stúdióban a művészeti szerkesztő mellett, és ádáz vitákat folytattak, hogy miért pont azt a képet húzzák fel, és nem a másikat, miből lesz kis anyag, s melyikből nagy, mondjuk kétkolumnás. Utálta a negédes hízelgőket, s szidta őket szerkesztés közben is, ugyanakkor a világ végére elment volna egy jó kis sztoriért.

Hosszan betegeskedett, súlyos volt a kór, ami megtámadta szervezetét, amellyel szemben neki sem lehetett komoly esélye. Tudta, mi vár rá, s 68 esztendősen, 2009. október 1-én távozott az égi szerkesztőségbe, ahol egy felhő szélén ülve csak mosolyog ránk, s azt mondja: nyugi, nekem már jó, nem fáj semmi. Gábor sok lapnál megfordult, de kiváló képességei okán hamar ismertté vált a szakmában szerkesztőként is.

Valaha az Ifjúsági Magazin főszerkesztő-helyetteseként dolgozott, de volt a Mai Nap egyik frontembere is. A riport és a publicisztika volt a testhez álló műfaja, de a költészet sem volt idegen számára. Amíg tehette, eljött a bűnügyi tudósítók közé, a korábbi elnökségben szerepet is vállalt. Civil emberként, újságíróként is sokat tett az elfogadott társadalmi értékek, a kultúra terjesztéséért, az ifjúság gondolkodásmódjának alakításáért.

Az utóbbi bő évtizedben már ez volt az élete: az Országos Polgárőr Szövetség sajtófőnökekeként a Polgárőr magazinnak is ő volt a gazdája, s tette, ami a dolga: népszerűsítette az önkéntes bűnmegelőzők munkáját. Meg is kapta az OPSZ-től a legmagasabb polgárőr kitüntetést, a Kopácsi Sándor-díjat, és kétszer is odaítélték neki a Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatát. Halálával nagy veszteség érte a honi újságíró és polgárőr társadalmat. Emlékét megőrizzük.

Szántó Gábortól 2009. október 16.-án 14 óra 30 perckor veszünk végső búcsút a Budapest X. kerület Kozma úti temető szóróparcellájánál.