megjelenés dátuma: 2005-11-24 » szerző: Kresz Albert - Balogh Rudolf díjas fotóművész

Szövöttanyag-tervező művészként (diploma: 1962) sikeres, biztos állásomat cseréltem fel a fotográfiára. Az 1964-es évben a Fotóművészek Szövetségének képsorpályázatán először második, majd első díjat nyertem. (az utóbbi egy háborúellenes fotósorom volt, amit az I. M. közölt az 1966. áprilisi számban) Tervezőként OKISZ pályázaton második díjat, az Ipari Vásáron oklevelet nyertem.

Két állásom volt Budapesten a Textiliparművészeti Ktsz-nél és Győrben a Rábatexnél. Az utóbbi cégnél kineveztek gyártmánytervezési osztályvezetőnek és ez azzal járt volna, hogy Győrben maradjak. Döntenem kellett. Választanom az iparművészet és a fotóművészet között. Az utóbbit választottam és felmondtam 1965 tavaszán. A gyárban nem hittek a vezetők a fülüknek, mert kiemelt fizetésem volt, exportra dolgoztam. Távozáskor a végkielégítéssel ismét Budapesten találtam magamat Kun Miklós boltjában és megvettem Exa II. gépemhez a 4/300-as Telemegor objektívet és ezzel belevágtam pénz nélkül a semmibe. Munkakerülőként jártam a szerkesztőségeket és tűrtem a megalázó helyzetet. Emlékezetes maradt számomra, hogy az egyik kegyelt főszerkesztő felém fordította az asztali lámpáját, rágyújtott a pipára, feltette a lábát az asztalra és pökhendien átlapozta a képeimet. A jó tanácsaira nem emlékszem, ha egyáltalán voltak. De ennek a szituációnak az ellenkezője is igaz volt. Delta folyóirat főszerkesztője Várhelyi Tamás érdeklődéssel nézte a fotóimat és mondta, hogy nincs szüksége fotósra, majd a telefonhoz nyúlt. Felhívta a Tábortűz szerkesztőségét és beajánlott.

1965. augusztus 31. 11 óra Tábortűz.
Bp V ker. Beloiannisz u. 16. I/6.

Szövöttanyag-tervező művészként (diploma: 1962) sikeres, biztos állásomat cseréltem fel a fotográfiára. Az 1964-es évben a Fotóművészek Szövetségének képsorpályázatán először második, majd első díjat nyertem. (az utóbbi egy háborúellenes fotósorom volt, amit az I. M. közölt az 1966. áprilisi számban) Tervezőként OKISZ pályázaton második díjat, az Ipari Vásáron oklevelet nyertem. Két állásom volt Budapesten a Textiliparművészeti Ktsz-nél és Győrben a Rábatexnél. Az utóbbi cégnél kineveztek gyártmánytervezési osztályvezetőnek és ez azzal járt volna, hogy Győrben maradjak. Döntenem kellett. Választanom az iparművészet és a fotóművészet között. Az utóbbit választottam és felmondtam 1965 tavaszán. A gyárban nem hittek a vezetők a fülüknek, mert kiemelt fizetésem volt, exportra dolgoztam. Távozáskor a végkielégítéssel ismét Budapesten találtam magamat Kun Miklós boltjában és megvettem Exa II. gépemhez a 4/300-as Telemegor objektívet és ezzel belevágtam pénz nélkül a semmibe. Munkakerülőként jártam a szerkesztőségeket és tűrtem a megalázó helyzetet. Emlékezetes maradt számomra, hogy az egyik kegyelt főszerkesztő felém fordította az asztali lámpáját, rágyújtott a pipára, feltette a lábát az asztalra és pökhendien átlapozta a képeimet. A jó tanácsaira nem emlékszem, ha egyáltalán voltak. De ennek a szituációnak az ellenkezője is igaz volt. Delta folyóirat főszerkesztője Várhelyi Tamás érdeklődéssel nézte a fotóimat és mondta, hogy nincs szüksége fotósra, majd a telefonhoz nyúlt. Felhívta a Tábortűz szerkesztőségét és beajánlott.

1965 november 8-án megbízó-levelet kapok Gaál Ferenc főszerkesztő aláírásával.



1965. november 15. IM első megjelenése.

A szerkesztőség családi közösség lett nekem és egyáltalán nem emlékeztetett munkahelyre. Ez az indulás kihatott egész életemre.

Szerkesztőség tagjai:

- Gaál Ferenc: főszerkesztő
- Filyó Mihály: főszerkesztő helyettes, a későbbiekben Filatéliai lapot szerkesztette.
- Vadász György: művészeti szerkesztő, 1997-ben meghalt.
- Sarlós Mariann: olvasószerkesztő.
- Alaksza Tamás: az ifjúsági rovatért volt felelős.
- Gimes György: a nemzetközi élet eseményeivel foglalkozott.
- Lakatos György: az irodalmi rovat vezetője volt.
- Fenyves György: film-szinház-zene rovat, sajnos már ő sem él.
- Peterdi Pál: sport témákat dolgozta fel, ő is meghalt.
- Szuhay-Havas Ervin: tudomány-technika-útirajzok.

Az első szám vezető anyaga "Beszéljünk őszintén" címmel jelent meg. Már a cím sem tetszett az illetékeseknek, de nekem is adódott kellemetlenségem a leközölt fotók miatt, pedig ezek voltak életem első sajtóban megjelent fotói. A riport illusztrációját két kép kivételével, amit Harmath Pista készített én az Ifjúsági Parkban és a Vásárcsarnok előtti járdaszigeten fotóztam. Lelkesen exponáltam, - akkor még nem sejtve, hogy a fiatal pár lány tagjának drasztikusan beavatkoztam az életébe. Mai napig sajnálom, hogy tapasztalatlanságomnak következményi voltak... Nem sokkal a megjelenés után ugyanis egy IM ankéton vettünk részt Debrecenben. Az ankét végén Alaksza Tomihoz odament a riportban szerepelő lány és zavartan mondta, hogy megjelent az IM-ben.

- Örülök neki, - mondta Tomi.
- Hát én nem, - mondta a lány azonnal.
- És már meg miért? - kérdezte meglepetten Tamás.
- Az az igazság, hogy a barátom, akit szerettem, elhagyott a képek láttán.

Kiderült, hogy az a fiú, akivel beszélgetett a villamosmegállóban az nem a kedvese volt. Akkoriban a Magazinnak azonban olyan fénye volt, hogy ezt az általam okozott magánsérelmet kifakította. Ma valószínűleg egy sajtóper várna rám.

Az első szám középső oldalait a Rolling Stones és a Beatles együtteseknek szenteltük. Mivel a megjelent képanyag az első volt a vasfüggöny mögötti országokban az együttesekről, főszerkesztőnket szőnyeg szélére állították. Talán ez volt az első rossz pont, ami hat hónap múltán Gaál Feri leváltásához vezetett.



A következő év tavaszán aztán már - Gaál Feri jóindulatának és szakmai tudásának köszönhetően, aki nem cseppekben adagolt a lapba, hanem máról holnapra ismerté tett a sajtóban. Átfotóztatta velem az áprilisi számot, amit a megjelent 77 db képem is igazol. Mai napig hálás vagyok neki. A honoráriumom is szép summa volt abban az időben, ha jól emlékszem 5400Ft! Ebből kifizettem a felgyülemlődött éves adóságomat és talpra álltam. A címlapon és a belső hat oldalon az "Ők tudják mi a szerelem?" című anyaghoz a képsort a Margitszigeten, a Margit kolostor romjainál és annak környékén fotóztam teleobjektívvel. Okulva az 1965-ös novemberi számból egy-két felvétel után fiatalokhoz léptem.

- Az IM fotósa vagyok, van-e akadálya annak, hogy a rólatok készült képek megjelenjenek a lapban? Először csodálkoztak, hogy miért pont ők, de aztán rögtön beleegyezésüket adták. Amikor leültek a padra akkor kértem tőlük a lehetetlent tegyetek úgy, mintha itt sem lennék! A képek láttán nem gondolná az ember, hogy itt már mindent nekem csináltak, gondolom hogy nem esett nehezükre. Emberi tisztaságuk, bájos lényük hitelesítette a pillanatok képeit. Mindketten a Pálma Gumigyárban dolgoztak. A lány a laboratóriumban, a fiú P.V.C osztályon. A fiút Szemenyei Oszkárnak hívták. Vajon mi lehet velük?...



Életem első fotós sikerének tekintem Az Ifjúsági Magazin ugyancsak 1966 áprilisi számában, a 36-37. oldalon megjelent sorozatomat: És eltűnik a galamb képe...
Ezzel a fotósorral nyertem először képsor pályázatot a Magyar Fotóművészek Szövetségében. Amikor kinyitották a jeligés borítékot akkor volt csodálkozás a zsűriben. Senki sem ismert, ami persze nem véletlen, mert még ekkor textiltervezőként dolgoztam. (Bartal Ferenc barátomnak köszönhetem, hogy a szövetségbe küldött, ami akkor a Gorkij Fasorban volt.)

Hogyan készültek ezek a képek? Albérletben a Fehér György u. 6.-ban laktam. Ablakommal szemben egy szétlőtt tűzfal állt (utolsó kép). A galambok meg a balkon rácsán lebzseltek a fal előtt. Ha akartam, ha nem: ezzel a képpel kellett feküdnöm és kelnem. Nyomasztott a látvány, ami felszakította bennem a II. világháborús gyermekkorom borzalmait. A képek elkészítése megszabadított a kissé nyomasztó élményektől.









1966. június, a változások hónapja.

Reggel 10 óra körül csörög a telefon, Végh Miki hívott: Azonnal gyere a szerkesztőségbe, mert a stábot leváltották! Azt hittem először, hogy ugrat. Az előző este együtt ünnepeltük Gaál Feri lakásán a lap megjelenését. Pár perc múlva a 15-ös busz odarepített a szerkesztőségbe, ahol egy megbolydult méhkas fogadott. Gaál Feri nem főszerkesztő! - mondta Alaksza Tomi, aki már nem volt rovatvezető. Mikivel segítettem Gaál Feri könyveit és az íróasztalban levő holmiját pakolni a már ott levő főszerkesztő Gerő János és Ivanics István főszerkesztő helyettes előtt. A magatartásunk döntésükben segítette, hogy visszavegyenek kettőnket a laphoz. Gaál Ferit barátként, főszerkesztőként szerettem, ezért féltettem is. Kapóra jött, hogy Laluja András szobrász barátom Bánkon szervezett egy művésztelepet, ahová Ferit is beajánlottam. Kedves bohém társaság pillanatok alatt befogadta, akinek szomorú történetében részvéttel osztoztak. Egy hét után napbarnítottan, kipihenten és az újdonsült barátok szeretetével jött vissza Budapestre, mindenki csodálatára. Feri később 1973-ban újból lapot akart indítani Szabadidő címmel, - de úgy látszik, hogy a priusz még élt, mert bezúzták az első számot. Ekkor ismét együtt dolgozhattunk volna...