megjelenés dátuma: 2006-08-15 » szerző: Szántó Gábor

A nevekkel mindíg bajban voltam. Kezdő koromban a Zalai Hírlapnál a főszerkesztő-helyettes remek, nagytudású ember volt, egy kitelepített bankár fia, ráadásul némi '56-os munkástanácsi szereppel, szóval kuss, háttérmunkás volt a pártbiz. által kedvelt exfocista főszerk. mellett említette az SZKP valamelyik korifeusának a nevét

Hát az meg ki a bánat? - kérdeztem. Ettől kezdve minden reggeli rovatértekezlet után be kellett vonulnom hozzá, és kikérdezett a legfrissebb kül-belpol. aktualitásokból. Minden reggeli tej és kifli mellé (egy állóbüfében) Népszabadság negyedórát tartottam magamnak... Más: nemrégiben - éppen a zalai polgárőr elnököt - a Polgárőr Magazinban Sándorként emlegettem. Szólt, hogy ő Kálmán. Oké, tudom. A következő lapban Károly lett belőle. Na, azóta keresztapámnak szólít. Így voltam a csajokkal is mindig. Egy rendkívül szép lányt (Kotró modellje volt) a Magyar Ifjúság-os szobánkban kezdtem megismerni, s közben kicsúszott a számon, hogy most már ne nyüzsögj, Anna. Mire hátranézett: Lujza vagyok... Az mindegy, mondtam. (Más neve volt, valami ahhoz hasonlónak neveztem, de látod, már azt is feledtem.) Akkor kezdtem drágámnak, picimnek, meg hasonlóknak hívni utódjait, hogy össze ne keveredjen a naptár. Most meg pláne: a legtöbb miniszternek a nevét se tudom. Igaz, erre a kis időre kár is memorizálni őket. Minden csodálatom egyes memoáríróké: percre emlékeznek, hogy mikor kinek és mit mondtak. Persze, aztán sok esetben kiderül - ha nem holtakat emlegetnek -, hogy egy szó se igaz a meséjükből. Jut eszembe: nem sokkal azután, hogy felálltam a Blikknél, Pallaginak volt szerencséje interjút csinálni velem a Nap-tv-ben. Hogy is hívnak? - kérdezte, amikor kamera elé ültünk. Kotorász kicsit a memóriádban - mondtam -, vagy nevezz uram-nak.