rim
im

Az első hazai slágerlista az IM-ben

megjelenés dátuma: 2005-11-24 » szerző: Sebők János
Az Ifjúsági Magazin népszerűségében 1966-tól kezdve a sikerlista is komoly szerepet játszott, amely Mondd meg, mit szeretsz címmel kapott rovatot a lapban. Magyarországon ez volt az első ilyen lista, s az olvasók egyszerre kettőre (hazai-külföldi slágerek) is szavazhattak.
Az első magyar slágerlistát a monori József Attila Gimnázium diákjainak szavazatai alapján állították össze, s nem is elsősorban a kedvenceket, hanem inkább a korabeli slágerkínálatot tükrözte pontosan. Ime a rangsor:

Top 10 - 1966 február:

1. Mikes Éva - Te szeress legalább
2. Záray Márta - Egy emberöltő oly kevés
3. Mátray Zsuzsa - Pletykálnak rólad
4. Németh József - Nem kell nékem nagyhercegnő
5. Ambrus Kyri - Elment a papa, mama
6. Vámosi János - Veled nem jó, de nagyon rossz nélküled
7. Aradszky László - Táskarádió
8. Aradszky László - Én és a gitár
9. Aradszky László - Hippidié
10. Németh József - Emlékezz rám

A listára elsősorban a hagyományos táncdal régi és új előadói kerültek fel, akiknek abban az időben már ismertek voltak, mert sokat játszották a rádiófelvételeiket, szerepeltek a televízióban, s megjelentették a kislemezeiket is. A beatzenekarok ekkor még csak a klubokban szerepeltek, s számukra a nagy áttörést, az országos nyilvánosságot 1966 nyarán az első Táncdalfesztivál jelentette. 1966 szeptemberére át is alakult a lista, s már az új előadók, illetve a Táncdalfesztiválon szereplő dalok uralták. A táncdalkorszak után ettől a pillanattól jegyezhetjük a beatkorszakot, s ez a váltás lényegében elkövetkező években is megmaradt.

Top 10 - 1966 szeptember:

1. Illés - Légy jó kicsit hozzám
2. Zorán - Mi fáj?
3. Szörényi Levente - Még fáj minden csók
4. Kovács Kati - Nem leszek a játékszered
5. Illés - Kint az utcán
6. Koncz Zsuzsa - Szerelem nélkül
7. Koncz Zsuzsa - Nincsen olyan ember
8. Koncz Zsuzsa - Rohan az idő
9. Zalatnay Sarolta - Hol jár az eszem?
10. Toldy Mária - Más ez a szerelem

A "szentháromság" (Illés, Metro, Omega) mellett az elkövetkező években főleg a három beatlány (Koncz, Kovács, Zalatnay) szerepelt a Top 10-ben, illetve az évtized végén azok a slágerbeatet játszó zenekarok (Atlantisz, Echo, Bergendy, Atlasz, Corvina, Neoton, Hungária, Pannónia, Bajtala) törtek be az élvonalba, akik ügyesen igazodtak a különböző nemzetközi sikertrendekhez. A Magazinban közölt első listát követően megindult a szerkesztőségbe a levéláradat. Az első hónapban még "csak" 12 ezer szavazat érkezett, de a soron következő hónapokban ez a szám egyre nőtt, s a Táncdalfesztivált követően kitört a szavazási láz az olvasók körében. 1967 januárjában a szerkesztőség már egy hónapban több levelet kapott, mint az előző évben összesen. 114 020 szavazat érkezett, s ez már előrevetítette a Táncdalfesztiválokon tapasztalt későbbi szavazási őrületet. A fiatalok teljes mellszélességgel az új zene és az új kedvencek mellé álltak, de a Magazin képtelen volt - havi megjelenésével - kielégíteni az igényeket. Éppen ezért a Zeneműkiadóval együttműködve a Mondd meg, kit szeretsz rovatba írt levelek alapján megjelentették a Csak fiataloknak című kiadványt, amelyben nemcsak életrajzokat, karriersztorikat olvashattunk, de fotókat is közöltek a kedvencekről. Jellemző az "őrületre", hogy a több mint százezer levélben 80 magyar és 107 külföldi előadóra adtak le voksokat. A Top 10 ennek megfelelően így alakult:

Magyar top 10 - 1967 február:

1. Echo - Mehemed
2. Illés - Itt állok egymagamban
3. Harangozó Teri - Minden ember boldog akar lenni
4. Aradszky László - Isten véled, édes Piroskám
5. Illés - Nyári mese
6. Zalatnay Sarolta - Csöpp bánat
7. Mátray Zsuzsa - Ördögből angyal lehetnél
8. Illés - Az utcán
9. Echo - Kis Bence
10. Sztevanovity Zorán - Mi fáj?

Külföldi Top 10 - 1967 február:

1. Herman's Hermits - No Milk Today
2. Los Bravos - Black Is Black
3. Royal Guardsmen - Snoopy
4. Beatles - Yellow Submarine
5. Gianni Morandi - C'era Un ragazzo
6. Tom Jones Green, Green Grass of Home
7. Gene Pitney - Just Like One
8. New Vaudeville Band - Winchester Cathedral
9. Henry Salvador - Juanita Banana
10. Troggs - Wild Thing

Mint a listákból is látható a hazai média ekkor már komoly befolyással volt a közönségízlés formálására. A gyors beat áttörés után a magyar listára visszakerültek a rádióban vagy kislemezekkel népszerűsített táncdalénekesek, s a külföldi előadók listáján is előkelő helyre kerültek azok a nálunk sztárolt olasz, francia és amerikai előadók, akik nem tartoztak a beat világához. Ez a kettőség egészen az évtized végéig megmaradt a listák összetételében, amikor aztán, 1968 után a beat itthon is, külföldön is kivívta önálló pozícióit, s olyan bőséggel ontotta a slágereket, hogy a listára már valóban csak az ifjúsági zene aktualitásai kerültek fel. Magyarországon azonban - a nagy közönségigény ellenére - Ifjúsági Magazin mellett a későbbi években is csak esetlegesen jelentek meg különböző rendű-rangú listák, s majd a Magyar Ifjúság lesz az a lap, amely a hetvenes évektől heti rendszerességgel ad teret a kedvenceknek. Addig azonban az új zene iránt érdeklődők csak a Magazinból értesülhettek, hogy éppen kik a legnépszerűbb sztárok Magyarországon.