rim
im

Bekötött szemmel Demjén Rózsi tanyája felé

megjelenés dátuma: 2012-01-14 » szerző: Csontos Tibor
Midőn hosszú szünet és amerikai távolléte után Demjén Rózsi visszatért a koncertszínpadra, megpróbáltuk becserkészni egy rendhagyó interjúra. Kiderült, hogy a baranyai Szigetvár mellett vett egy tanyát. Bár a telefonban elmagyarázta, hogyan kell odamenni, nem találtuk a Demjén-birtokot.
Végül is Szigetvár és Dióspuszta között egy kocsmában - Rózsit keresve hol másutt? - a törzsvendégek igyekeztek betájolni nekünk a dióspusztai Demjén-farmot. Mivel a keresgélés miatt már amúgy is sok időt elvesztegettünk, a kocsmából felhívtuk a rocksztárt, hogy az lenne a legegyszerűbb, ha eljönne értünk. Mielőtt végleg eltévedünk azon a dimbes-dombos tájon. Tudtuk hogy Rózsi nem szívesen árulja az újságíróknak, hol van az új "telephelye", hiszen nem azért költözött el a fővárosból, hogy ismét nagy forgalom részese legyen. Mivel azonban kedvelte az Ifjúsági Magazint, sokat írtunk róla már akkor is, amikor a Bergendy együttes, a V Moto-Rock tagja volt, s szólókarrierjét sem "hanyagoltuk el", készségesen felajánlotta, hogy mi nyugodtan látogassuk meg a tanyáján.

A megbeszélt helyen megvártuk, amikor legnagyobb meglepetésünkre bekötötte a szemünket, s úgy vezetett bennünket a birtokra. Csak ott vette le a kendőt, hogy ha már ekkora utat megtettünk a fővárosból, lássunk is és fényképezhessünk is valamit. Akkor még nem volt halastava, a lovak is hiányoztak még, csupán egy kis kerti traktor nyergébe ült Urbán Tamás fotóriporter kedvéért. A ma már gyönyörű háza is félkész állapotot mutatott, igaz a nappali, ahol az interjú készült, már szépen berendezve várt bennünket. Ezen kívül a háznak még egy fontos tartozéka készült el tökéletesen. Meg is mutatta nekünk, ekkor már nem kötötte be a szemünket, amit akkor sajnáltunk is volna, de nagyon. Ez a fontos tanyatartozék ugyanis Demjén Rózsi borospincéje volt...



Az elkészült cikk, a lenti képre kattintva olvasható.