rim
im

Volt egyszer egy Ifjúsági Park

megjelenés dátuma: 2011-08-20 » szerző: Csontos Tibor - Urbán Tamás
A Scampolo zenészeit a rajongók a vállukon vitték Warszawájuktól a színpadig, beatzenekarok virsliért és Bambiért játszottak, a lányokat csak szoknyában, a fiúkat öltönyben engedték be, Szikora Robi édesapja táncdalokat énekelt. Augusztus huszadikán volt ötven éve, hogy megnyílt a Budai Ifjúsági Park.

Augusztus 23-án a Petőfi Csarnokban zenészek is megünneplik az egykoron kultuszhelynek számító Budai Ifjúsági Park megnyitásának ötvenedik évfordulóját. Levetítik a Volt egyszer egy ifipark című dokumentumfilmet, fellép többek között a Dogs, a Syconor, a Rolls, a két Bergendy. A KISZ Budapesti Bizottsága eredetileg a Citadellára tervezett zenés szórakozóhelyet a fiataloknak, végül a Várkert Bazárban kötöttek ki. Az ünnepélyes megnyitót 1961. augusztus 20-án tartották, a nézőtéren főleg az építők ültek, nekik énekelte Bodrogi Gyula a Bicska Maxi-dalt, Kerényi Gabriella táncdalénekesnő az Írógépen lekopogom című slágert, Németh Lehel a Reszket a hold a tó vizént. A Volt egyszer egy ifjúsági park című, Sebők János, az Ifjúsági Magazin poprovatvezetője által szerkesztett - emlékkönyvből az is kiderül, hogy BIP első táncdalestjein Szikora Jenő, Szikora Róbert édesapja is gyakran fellépett.
 
Idővel igazi beatbazár lett a Parkból, az a zenekar, amelyik nem lépett ott fel, nem is létezett. A hatvanas években a Bergendy, Liversing, Dogs, Syconor, a Tűzkerék, a Sakk-Matt, a Komárral fellépő Scampolo számított parkos sztárbandának. Az utóbbi népszerűségére jellemző volt, hogy tagjait Warsawa gépkocsijuktól a színpadig vitték a rajongók. Csúcsnapokon tíz-tizenkétezer fiatal bulizott a Parkban, ahol eleinte a koncertszínpad felett nem volt tető, a rajongók ilyenkor az utolsó számig kézzel tartották a ponyvát kedvenceik feje fölé.
Itt mondta a BIP hírhedt igazgatója, Rajnák László elvtárs az akkor még szólóban fellépő Szörényi Leventéről, hogy "ez egy semmi, egy állat, aki ordít, nem énekel". Ugyanez a Rajnák kívánt függőhidat építtetni a Park és a Duna-part között kikötővel, ahonnan a Park-hajók indultak volna, s ez a Rajnák került börtönbe, mert a Park közönségén akart meggazdagodni. Itt lépett fel, aki meg akarta mérettetni magát, s bár minden valamire való együttesnek saját klubja volt, az Ifiparkban koncertezni, az volt az igazi. Aki tudni akarta, mi történik a magyar beatéletben, az kijárt ide.

Amikor az Omega 1969-ben hazajött Angliából, itt lépett fel először. A buli után a tömeg átvonult az Erzsébet hídon és kórusban kiabálta: "Aratjuk a gabonát, szeretjük az Omegát!" Igaz, Presser Gábor nem szeretett fellépni az Ifiparkban. Isten bocsássa meg nekem, de nem szerettem az Ifiparkot, annyi vizes sört életemben nem ittam sehol - nyilatkozta a már említett emlékkönyvben. Szörényi Levente is sörért és virsliért lépett fel az Illés együttessel a Budai Ifjúsági Parkban, ahol eleinte csak a profi Bergendyék kaptak gázsit, miután ők nyerték a Park szerződtetett zenekara címéért az akkor még amatőr Omegával vívott színpadi koncertküzdelmet. Ezért nekik meg kellett venni a virslit. Később a többiek is 150-300 forintért játszottak az Ifiparkban, ahol a bejáratnál a rendezők guggolva nézték, ki visel farmert, mert abban nem lehetett belépni. A mindenható főnök, Rajnák László a zenészek öltözködésére is figyelt, az egyik legsikeresebb parkos zenekar, a Liversing tagjait például hazaküldte, a zenészek ugyanis fehérre festett hajjal - nekik volt először vállig érő hajuk Pesten - és alsónadrágban akartak fellépni. Eleinte a hangerővel sem volt gond, a Bergendyék olyan halkan játszottak, hogy egyszer a basszusgitárosuk elaludt szám közben, Várszegi Gábor, a Gemini vezetője huszonnégy órás koncertet tervezett a Parkban, hogy bekerüljenek a Rekordok Könyvébe, de ők a nagy hangerő miatt csak tizenkét órás bulit rendezhettek. S itt volt a miskolci Edda első budapesti fellépése kétszáz néző előtt, a Karthago, a Korál, a Rolls, a Hobo Blues Band premierje.

Amikor az első szívátültetést végrehajtó Barnard professzor 1969-ben Budapestre jött, azt kérte, mutassanak neki egy jellegzetes budapesti szórakozóhelyet. Elvitték a történelmi környezetet, csodálatos dunai panorámát kínáló Budai Ifjúsági Parkba. Pontosan ilyenre gondoltam! - mondta kísérőinek. A hetvenes évek elején a nagy sztárzenekarok (LGT, Fonográf, Skorpió, Omega) itt tartották exkluzív budapesti koncertjeiket, itt futott be hard-rockjával a Taurus, itt játszott tizenkét órát folyamatosan a Gemini egy tizenkét órás táncverseny alatt, melynek győztes pár egy láda Rocky Cellar sört kapott, s itt bukott meg a Color együttes, s tarolt a P. Mobil, a Mini.

1980. május 27-én teltházas Edda-koncerten ledőlt az egyik kőfal és néhány fiatal megsérült. A Park aranykora véget ért. A következő évben a BIP egykori hivatalos zenekara - kezdetben csak ők kaphattak gázsit - megírja a Budai Park Blues című dalt, 1984. szeptember 23-án pedig többek között a P.Mobil közreműködésével megrendezik a legendás hely elektromos temetését.

2011.augusztus 23-án az egykor az Ifiparkban lemezlovagló Hajnal Gábor kezdeményezésére jónéhány zenekar összejött, mint a Syconor, a Dogs, a Liversing, hogy emlékezzen a régi időkre. Ott volt Bergendy István is. Egyedül. A legendás zenekara nélkül. Magánya arról is szólt, hogy azok az idők már sosem jönnek vissza.

Szöveg: Csontos Tibor

A fotókat Urbán Tamás készítette.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34
A galéria 34 képet tartalmaz.

Bármelyik kép linkjére kattintva, a galériából az aktuális kép jelenik meg. A galéria megnyitása után az egérkurzort a fotó fölé navigálva, kattintással előre-hátra lépkedhetsz a megnyitott képek között. A billentyűzeten elérhető jobbra- és balra-nyíllal, ugyanez megteheted. A fotógalériából kilépni az Esc vagy az X billentyű lenyomásával, vagy egérrel, a képen kívüli területre való kattintással lehet.