megjelenés dátuma: 2008-06-01 » szerző: Csontos Tibor

Szerényi Gábor 1953-ban született Budapesten. Volt londíner, műszaki rajzoló, szitanyomó. Érettségi után Erdélyi Miklós avangard köreiben igyekezett saját művészetét kifejleszteni. 1977-től több mint egy évtizedig az EGIS Gyógyszertárüzemi lapjának dolgozott. 1977 és 1991 között 152 rajza jelent meg az Élet és Irodalomban. Néhány képversét közölte a párizsi Magyar Műhely. Volt riportere az Ifjúsági Magazinnak, képszerkesztője a Magyar Nemzetnek, jelenleg főleg a Magyar Televíziónak dolgozik.

Kacatórium. Szerényi Gábor újságíró, televíziós szerkesztő, képzőművész pompás szóleleménye, mellyel az utolsó pesti bohém életét is jellemezhetnénk. Mert - miként egyik legjobb barátja, Vekerdy Tamás pszichológus írja róla - Szerényi egy darabka Pest is, nyugatos, kávéházas, slemil időkből, miközben az a Pest már jó ideje szertefoszlott körülötte. Igaz, máig emlegeti az általa festőinek tartott akkori Népszínház utca színes forgatagát. Felidézi az ott lakó liliputi családot, Sík úr fotóüzletét, a kis sámlin ülő, cipőpucoló, kötényes Petrucz nénit, akinek a villamosmegállóban volt egy kis faládája tele szandálokkal, cipőkkel, s akivel mindenről el lehetett beszélgetni, még üzeneteket is hagyhattak nála. Sajnálja, hogy ez a fajta kedélyesség eltűnőben van a mai Budapestről, bár a Károly körúti házban, ahol ma is lakik, az idős nénik megőriztek valamit mindebből. Emlékeznek arra is, hogyan hordta ugyanebbe a házba gyerekként az ebédet agglegény nagybátyjának, dr. Szerényinek, aki nagy nőhódító hírében állt. Meséli, egyszer az ebéd mellett a vörös hajú szakácsnő, Rózsika üzenetét is átadta, aki felajánlotta, hogy ő is szívesen felvinné az ebédet Szerényi doktor úrnak. Jóska bátyám erre megjegyezte, a feslett nők üzenetét később, előbb lássuk, mi a menü! - mondja Szerényi Gábor. Persze, a "feslett" helyett, más jelzőt használt... Más minőségű pesti életet és hangulatot őriz azokból az időkből, a levegő is jobb volt, teszi hozzá, ez a mai, idegbeteg lüktetésű forgalom akkor még nem létezett, s a Klauzál téren sem maradt neki semmi. Egyik barátja mondogatja olykor, civilizáció az, amikor az ember reggel elindul egy presszó felé, mire este odaér, pláza lesz belőle.

Szerényinek fáj a szíve a régi városért, a lebontott Úttörő Áruházért, neonreklámjáért, aranyhalas medencéjéért, a Madách térről eltűnt Piknik büféért. A nosztalgia lázában megjegyzi, hogy Csepelen találta meg azt, ami a pesti belvárosból már régen eltűnt. A Nagy Imre Általános Művelődési Központban látható most kiállítása a szerényiádákból, és szinte meghatódva mondja, azzal a régi hangulattal ajándékozta meg őt az ottani közönség, amelyet Budapesten utoljára a gyermekkorában élt át. Amikor még vívónak készült, de az első edzés tizedik percében finom lelke már nem tudta elviselni, hogyan ordítoznak és vágják földhöz sisakjukat a sportolók. Amikor statisztaként szerepelt Fábri Zoltán Pál utcai fiúk című filmjében, de jó időszaka volt ebből a szempontból londinerként az Astoria Hotelben.

A legjobbat mégis a hetvenes évek jelentették számára, amikor megismerkedett az évtized legnagyobb avantgárd figurájával, művészeti írójával, költőjével, Erdély Miklóssal. Találkozásuk után öt perccel Szerényi Gábor már tudta, hogy élete egyik legfontosabb emberével, a Mesterrel hozta össze a sors. Borozgatott vele, bejáratos volt képzőművészeti zugköreibe, melyekben - miként akkoriban mondogatták - kompromittálták a beidegződéseket. Ilyenkor például összekötözték a kezüket és úgy rajzoltak. Cseppet sem véletlen, hogy az általa csak avantgárd grószpapaként emlegetett Erdély Miklósról hamarosan megjelenő könyvben Szerényi is leírja a Mesterrel kapcsolatos emlékeit. Lyukas cipőben jár a suszter - mondja magáról, arra utalva, hogy többet újságíróskodott és jóval kevesebbet törődött magával képzőművészként. Sokan mondták neki, kötetben is őrizze meg a letűnt Budapest darabkáit. Bizonyára az is benne lesz, amit Papp Oszkár festőművészről mesél, aki a Zichy utcába költöző Füst Milánhoz is feljárt. Amikor az író először mutatta meg a lakását, így kalauzolta Oszkárt: Nézze meg ezt a hatalmas termet, megkérem Erzsikét, szóljon az inasnak, hogy hozzon két jégbehűtött pezsgőt és két jégbe hűtött lovat! Persze, inas sem volt, ló sem volt. Különösen nem jégbe hűtve. Kacatórium.

De hát az volt valamennyi riportja, melyeket az Ifjúsági Magazinba írt. Egyszer skót szoknyát öltve sétálgatott a pesti Váci utcában, hogy így ismerkedjen, s élményeit meg is írta a lapba. Máskor "Itt a piros, hol a piros?", tiltott szerencsejátékkal kápráztatta el az Astoria aluljárókelőit, s tette mindezt az általunk felkért rendőrőrszem szeme láttára. Szerényi Gábornak a minap nyílt kiállítása a Spinoza Házban utánozhatatlan vonalvezetésű és szellemiségű karikatúráiból. Mert Szerényiből is csak egy van.